Katona Imre: Az első magyar porcelángyár (Telkibánya) (Borsodi Kismonográfiák 24. Miskolc, 1986)

kassait, pápait, iglóit, a batizit stb. A batizi kőedénygyár készítményei különböztek az átlagostól. Nemcsak színük volt fekete, hanem anyaguk is ellenállóbb volt más gyáraink készítményeinél. A kőedények színe a feketétől a sötétbarna és a zsemlye színen át a fehéres-sárgáig terjedt. Az alapanyag összetétele, nevezetesen az, hogy agyaga mennyire volt vasoxidos, tehát sötétszínű a kialakításra, díszítésre is hatással volt. Az edények felülete festhetetlen volt, ezért ezeket plasztikus, vagy bemélyített díszítéssel látták el. A tejeskávé barnaságú edényeket viszont már fémes grafit-színnel láthatták el. A színes díszítést kizárólag fehér színű edényeken alkalmazták. A díszítést az is meghatározta, hogy a gyár rendelkezett-e festőkkel, anyagilag tudta-e vállalni a festők tartásával járó külön kiadást, ismerve azt a konkurrencia-harcot, melyet kőedénygyáraink hasonló külföldi gyárral vívtak a XIX. században. Kőedénygyárainkban az 1830-as években sokféle áru készült. Az egyszerű plasztikus díszműveken kívül a máz alatt festettekig, sok típus előfordul. Pápán az 1820-as, 30-as években igen szépen festett kőedényárukkal is találkozunk. Ezek mázfeletti festéssel készültek s a kőedényárukon belül valóságos remekművek. Pápa azonban elszigetelt példa, a korabeli kőedényáruk többsége nem ilyen díszes kialakítású volt, hanem szerény díszítésű. A tálak peremét egyszerű zöld vagy kék levél, esetleg vonaldísz alkotta. Előfordult, hogy az öbölben vagy a peremén elhelyezett plasztikus díszek kontúrjait díszítették az említett egy vagy két színnel. Máskor a tálak peremét áttörték, vagy plasztikus fonatdíszekkel látták el. A hurkákból fonott peremekkel is találkozhatunk kőedény tálakon, bár ez a technika inkább a porcelánra voltjellemző. A kőedény iránti igény konkrét szükségletből táplálkozott, mikor azonban bebizonyosodott, hogy használat céljaira korántsem olyan alkalmas mint a porcelán és főleg nem olyan higiénikus, a közönség iránta mutatkozó szimpátiája egyre csökkent. Ugyanakkor mind nyilvánvalóbb, hogy a külföldi, un. keménykőedény megfelel a közönség legteljesebb várakozásának. A közönség figyelme így a hazai helyett a külföldi áruk felé fordul. Ez a tendencia már a század 20-as, 30-as éveiben érvényesül. Ez is mutatja, hogy kőedénygyáraink már ezekben az évtizedekben súlyos válságokkal küzdenek. Egyikükmásikuk e küzdelemben elbukik, vagy átmenetileg szünetelteti működését. Súlyos válsággal küszködik a pápai gyár is az 1820-as évek elején. A kőedény nálunk készült válfaja, a mészpátos típus erős porózitása miatt csak részben alkalmas a használati igények kielégítésére. Ezért ha megfigyeljük kőedénygyáraink áruinak összetételét, kiderül, hogy egyre nagyobb arányt képviselnek benne az un. díszműáruk. Mint említettük, a kőedények színe még szerencsés esetben sem tiszta fehér, hanem sárgás-fehér, ezért, mint a díszműáruk alapanyaga, a vakító fehér színű porcelánnal nem versenyezhet. A kőedény díszítési lehetőségei sem azonosak a porcelánnal. A porcelánra az égő oxid-színek a szétfolyás veszélye nélkül beleégnek. Ezen kívül itt — ugyanúgy, mint a kőedénynél - a máz alatti festés lehetősége is fennáll. A kőedénynél a rákerülő 14