Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

A két, vizsgált terület közül a hegység belsejében fekvő hámor- és hutatelepülések körülhatárolása a könnyebb. Amíg XVIII. század első harmadának végéig, a magyarországi szlovákok megtelepülésének első időszakában a földterületek újra történő kolonizálása volt a fő tendencia, addig a betelepülések következő hulláma már specializálódott foglalkozású népcsoportokat is magával hozott. Ilyenek voltak a Bükk belsejébe telepített szlovákok, akik — hasonlóan a Mátra, a Börzsöny, a Pilis, a Gerecse, illetve a Zempléni-hegység magas fekvésű falvaihoz — más módon szerveződtek, mint a tradicionális parasztfalvak. Ezek a telepes falvak valójában ipari kolóniák voltak — hasonlóan a Bükk német ajkú Hámoraihoz és Massáihoz —, ahol a telepítés legfőbb tényezője az erdő, illetve az ipari alapanyag volt, a telepesek pedig nem parasztok, hanem kézművesek, fuvarosok, favágók, erdei munkások. A telepítő erő tehát egy újfajta gazdasági igény, a manufakturális ipar volt, amely — a kor általános fejlődési trendjei mellett — sajátos kulturális válasz e terület gazdasági kihívására. E telepek benépesülése tehát nem a korábbi népesség reprodukálását jelentette - mint a telepes falvak jelentős része esetében —, hanem olyan új terület kolonizálását is, amely korábban lényegében kívül esett az itt élő magyarság érdeklődési körén, annak eltérő életmódja miatt.

7 Ily módon ezek a települések, nem csupán új színfoltot jelentettek a régió népesedési térképén, hanem újfajta termékeket (üveg, hamuzsír, faszén, mész, faáruk), újfajta árukat, újfajta kapcsolatokat az Alföld mezőgazdálkodó népességével és a Bükk-vidék másfajta módon alkalmazkodó, másfajta tevékenységre specializálódott populációjával. Ezek a települések — új termékeikkel és szezonális munkaerő-feleslegükkel - annak a vákuumnak a vonzásában keletkeztek, amelyet a termelésben újjászülető, s a korábbinál fokozatosan magasabb szintre jutó mezőgazdaság teremtett számukra. Létük feltételezi a mezőgazdálkodó népesség termékfeleslegét, s az azzal való állandó gazdaságikulturális szimbiózist. A másik vizsgált terület, a Bükkalja kiválasztása, illetve behatárolása a munka kezdetén lényegesen nehezebb volt. Maga a tájfogalom közismert néprajzi irodalmunkban,

8 ám annak határai meglehetősen bizonytalanok. A kutatás bázisául a hegység déli lábánál fekvő, a völgyekbe — különböző mélységig — benyúló falvakat választottam: Borsodgeszt, Kisgyőr, Harsány, Sály, 1. Sipos I., 1958.; Veres L., 1978.; Fügedi E., 1966. 313-331.; Viga Gy., 1984a 171188.; Viga Gy., 1984b 241-248. Résztémák vonatkozásában lásd Répáshuta néprajzi monográfiáját: Szabadfalvi J.-Viga Gy., (szerk.) 1984.; Viga Gy., 1984<? 42-51. 8. Vö. Kosa L.-Filep A., 1975. 75. 7