Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

hívta fel a figyelmet arra, hogy a kaszás vándor munkások megjelenése az Alföldön nem a kapitalizálódással járt együtt, hanem sokkal korábbi jelenség, s a migráció irányai a XVI. századtól a XX. század elejéig lényegében változat­lanok. 195 Kétségtelen ugyan, hogy ezek fő iránya a peremterületekről mutat a Kárpát-medence belseje felé, ám nem hagyható itt figyelmen kívül az Északi-középhegység területének népessége sem. Hogy más területen végzett idénymunkának tájunkon is korai előzményei lehettek, azt jól példázza a következő, 1683-ból származó cserépfalui adat. Egy cserépi tanú vallomásá­ban szerepel: „. .. az elmúlt harmadik esztendőben Szent Istványon arattam kepét .. ," 196 A XVIII. századi urbáriumok szövege már egyértelműen jelzi azt a feszültséget, amelyet falvainkban — jobbára zsellérek és töredéktelken élők révén — a munkaerő-felesleg okoz, s igazolja, hogy e tájon a napszámos­munkának igen nagy jelentősége volt. Érdemes ezért szövegüket részletesen is idézni. Borsodgeszt (1770): „.. . a Miskoltzi piatz pedig két mértföldnyire vagyon tőlünk az hol mind a szükséges dolgokat meg vásárolhattyuk, mind pedig ha Helybe való szőllő Hegyünkön munkát nem találunk, ottan a sze­génység kézi munkája által pénzt kereshet." 19 7 Kacs (1770): Mivel sovány és gyenge a földterület „.. . többnyire Miskótzon s Daróczon teendő, s azért adni szokot napi számmal segítyük magúnkat, s abbúl fizettyük adóin­kat." 1 98 Mályinka (1770):,,Miskolczi piacznak két melföldnire (sic!) való léte ahol kézi munkálkodással pénzre szert tehetünk . .' ,199 Noszvaj (1770:,,. . . a gyalogok . . . kepével keresik kenyereket és kapával itt az hegyben vagy hatá­ros Eger várossá Szőllő hegyén..." 200 Parasznya (1770): „. . . vagyon Piaczunk Miskolczon, egy Mély Földnyire (sic!) vagyon, az holott is kézi munkánkai Pénzkeresésre alkalmatosságunk adatik..." 201 Tibolddaróc (1770): ,,.. . a Földes Uránk Szőllejetiben kapálni és pénzt keresni módunk és alkalmatosságunk vagyon, és ha itten munka nem találtatnék Miskoltz két mértföldnyire fekszik tőllünk, ottan is napi számra pénzt kereshetünk." 202 Varbó (1771): „Miskolczi Piacznak Helységünktül egy mély földnyire (sic!) 195.Paládi-Kovács A., 1979. 385-386. 196. Borsod vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. BmÁL. 10. 335. IV. A. 501/a. 197. BmÁL. Act. Pol. XXII. I. 291. 31. 198 BmÁL. Act. Pol. XXII. I. 293. 199. BmÁL. Act. Pol. XXII. I. 341-35. 200. BmÁL. Act. Pol. XXII. I. 303. 201. BmÁL. Act. Pol. XXII. I. 350. 202. BmÁL. Act. Pol. XXII, I. 312. 44. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom