Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

szerezték be, a kész kosarakat pedig a Bükkalja falvaiban és Miskolcon árusí­tották. 177 A zsérciek kézikosarakat készítettek, de a falu jelentős hidaskészí­tő központ is volt. 1 78 A hátikosár készítésénekNoszvaj a központja. A palóc vidék e jellegzetes teherhordó eszközéből 179 csupán LUKÁCS Ferenc, a ma is élő kosárfonó elkészített egy-egy télen 200-250 darabot, s azt Ceglédig, a Jászságig, a Tápió-völgyig, Ózdig hordta el árusítani. A fatermékek sokféleségét, s a fafaragás népéletbeli szerepét elsősorban Cserépfalu, a századunk első harmadában még legjelentősebb faragó központ példáin tudjuk érzékeltetni. LAJOS Árpád jelentős tanulmányt írt a falu fa­ragóközpontjáról, ám ő elsősorban a díszítményekre koncentrált. Vizsgálatait két évtized múltával BALÁZS Géza végezte el újra. 180 Magam főleg azt vizsgáltam, hogy milyen szerepet játszott ez a tevékenységi forma a település gazdálkodásának, életmódjának egészében. Úgy vélem, hogy az adataim alap­ján kirajzolódó kép e vonatkozásban modellként is értelmezhető az északi hegyvidék faragófalvaira. A fafaragás elsősorban a szegényebb, kisföldű vagy föld telén emberek tevékenységéhez kötődött, akik a mezőgazdálkodásból nem tudtak megélni. (A rossz talajminőség, valamint az egészségtelen birtokstruktúra tovább nehe­zítette e tájon a megélhetést.) Legtöbben summásnak jártak tavasztól őszig, s ősztől tavaszig faragtak csupán, a mezőgazdasági munkák szünetében (29. kép). Volt a faluban 15—20 család azonban, akik elsősorban a famunkákból éltek. Termékeiket főleg kereskedők vásárolták fel, vagy vásárra vitték azokat: Jászberény, Jászapáti, Füzesabony, Poroszló, Tiszafüred, Mezőkövesd, Mező­csát, Eger, Miskolc, Szikszó sokadalmaira. De különösen Mezőkövesden árul­tak sokan, melynek országos vásárai egyben igen nagy jelentőségűek voltak. BALÁZS Géza az egyik jeles faszerszámkészítő pénztárkönyvében a követ­kező helységneveket találta meg az 1960—70-es évekből: 1968 - Mezőkövesd, Mezőkeresztes, Polgár, Eger 1969 - Karcag 1970 - Edelény 1971 - Bogács, Mezőkövesd 1972 - Gyöngyös, Miskolc 1973 — Hevesi vásár, Besenyszög 1975 - Bükkábrány 1976 — Mezőszemere, Mezőnagymihály 177. Erdélyi Zoltán gyűjtése 1963.: E. A. 7261. 4. 178. Nagy J.A., 1982.81-82. 179. Vö.:Paládi-Kovács A., 197'3a. 180. Lajos Á., 1959-61. 103-135.; Balázs G., 1984. 122-129.

Next

/
Oldalképek
Tartalom