Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

ínséges időkben közvetlenül is cserélték a követ terményre: ha pl. egy öl követ 20 pengőért váltott a fuvaros, akkor 3—4 q gabonát kapott érte. Alkalmanként megjelentek a bogácsi kővel rakott szekerek a piacokon és vásárokon is, főleg Mezőkövesden. A különböző termékekkel eltérő volt a kereskedés mértéke is. Úgy tűnik — hasonlóan a bükki fafaragók termékeihez —, hogy minél nagyobb szakértelmet, munkaráfordítást igényel a termék, annál messzebb jut el a termékcsere révén. Az emlékezet szerint a faragatlan építőkő és a kváderkő elsősorban a Bükkalja és a dél-borsodi Mezőség falvaiban talált gazdára, az ablakkönyöklők, kapuoszlopok, kapiterfejek, vályúk, kerítéstakarók azonban távolabb is eljutottak. Legnagyobb távolságra a sírkövet és az útszéli kereszteket vitték el. Ez utóbbiak mindig előzetes megrendelésre készültek, s kerültek szállításra.

119 A faragott kőtárgyak mellett árucsere tárgyát képezte a kőpor is. A puha vulkáni tufarétegek között az egész Bükkalján vannak olyan rétegek, amelyeket — kis tételben — kitermeltek. A kőport szétrostálták; a finomabb, lisztszerű anyag a mészbe került meszeléshez, a durvább szeműt súroláshoz használták. Szegényebb asszonyok pénzért árulták a kőport a kövesdi és miskolci piacon. Borsodgesztie Vattáiéi és Nyárádiól is elmentek kőporért, a cserépi asszonyok pedig piacon is árulták azt.

120 Bár a kőépítészet időrendje és elterjedése ma még sok tekintetben vitatott és vitatható, úgy tűnik, hogy a Bükkalján igen korai és zárt egységet alkotó kőkultúra nyomai ragadhatok meg. A Bükk kőbányái — valamint a Mátra, a Zempléni-hegység kőfejtői — jelentős szerepet játszottak a nagy Alföld és az északi hegyvidék érintkezési övezetében fekvő városok építkezéseiben, s a táj barokk építészetének alapanyag-ellátásában. A vélhetően késői paraszti kőépítkezést megelőzően a kőmunkák már szerepet kaptak a táj népéletében, s nem zárható ki egyfajta kereskedelmi forgalom sem a helyi kőbányák nyersanyagával. Vitathatatlan azonban, hogy a kővel való, az Alföld felé irányuló termékcsere virágkora a XIX. század utolsó és a XX. század első harmada, amikor a hegyvidék ezen nyersanyaga jelentős volumenű szállításkereskedelem tárgyát képezte. 119. A bogácsi kőfaragásról:Szűifcű7/S.-Wga Gy.,.1984. 93-122. 120. Bodgál F., 1959.78. 63