Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

ban ünnepnapokra szóltak; különösen gyakori volt pl. a Szent István-napi keresztállítás, vagy a falu temploma védőszentjének nevenapján.

118 A bogácsi kő főleg az Alföldön cserélt gazdát, a fuvarosok elsősorban „lefelé" indultak. Ritkán vették meg a követ más bükki falvakban, bár pl. a bükkzsérciek bogácsi kőből építkeztek. A Bükkalja és a dél-borsodi Mezőség falvainak népi építészetében meghatározó jelentősége volt a bogácsi kőnek. Eljutottak vele Tiszafüredig, Poroszlóig, néha át is keltek a Tiszán, s a Tiszántúlon talált gazdára a kő. Leggyakrabban Mezőkövesd, Szemere, Tiszavalk, Négyes, Tiszabábolna, Borsodivánka voltak az értékesítés helyei, de eljutottak Kömlőd, Markaz, Domoszló, Abasár, Egerfarmos, Egerszalók, Visonta felé is. Nyugat felé azonban nyilván határt szabott a kereskedelemnek a mátrai, ill. a siroki, demjéni és tarnaszentmáriai kőbányák anyaga, termése is.

118a 191 l-l3-ban, a Tisza gátjainak megerősítéséhez kb. 800 kocsi követ vittek a faluból, néha 30 fogatból álló karavánok mentek együtt. A kővel általában 1-2 napos távolságra mentek el, s szinte mindig kétlovas fogatokon szállítottak. A bogácsi fuvarosok szekere 1,5 m

3 követ tudott elvinni, a bükkzsérciek hosszú szekerére 2 m

3 is ráfért. Általában 15-20 q kő ment egy szekérre, de aki jobban bízott a lovaiban, az 30-32 q-t is felrakott. A zsérciek így a 20-as, 30-as években 100 Ft-ért adtak egy kocsi követ, ugyanakkor a bogácsiak 70-ért. Egy öl követ általában 4 alkalomra tudtak elszállítani. A szekér elejére trapéz alakú deszkalapot (kosotya) csúsztattak 2-2 pánt közé, hogy a kő ne csúszhasson előre. A kosolyát a lőcsnél rögzítették. A szekeret még lánccal is körülkötötték, hogy a nagy teher ki ne nyomja az oldalát. A kő fuvarozása azonban erősen igénybe vette az embert, lovat, szekeret egyaránt. A követ a kocsira úgy rakták fel, hogy mutatós legyen: hogy „többnek látsszon", s közben hézagokat, „malacólakat" hagytak a rakás közepén. A követ elsősorban megrendelésre vitték, ritkább volt a vele való házaló kereskedés. Árának általában fele volt a kőbányászé, fele a fuvarosé. Ha azonban a fuvaros előre megvásárolta a követ a bányásztól, úgy nagyobb haszonnal adhatott túl rajta, hiszen a fuvar távolságával arányosan nőtt a kő ára is. (Pl. az 1910-es évek második felében 1 korona értékű bogácsi követ már Mezőkövesden vagy Mezőkeresztesen 5 koronáért lehetett eladni. Az 1930—40-es években a legeltetési társulattól váltott kőjegy árának 3—4-szeresét lehetett a kőért elkérni.) 118. Bakó F., 1978.62-65. 118a Bakó F, 1978.62-65. 62