Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

Dédestapolcsányb&n a Csutaji-erdőn makkoltatták a sertéseket 1935 — 36-ig. A naponta kijáró manganyáfból ősszel külön nyájat szerveztek a makkra. A makkot gyűjtötték is az asszonyok és a gyerekek. Az erdőn való makkolt at ássál nem ért véget a hizlalás, hanem otthon még 2—3 hétig kukoricán hizlalták a jószágot a levágás előtt. Harsányban az 1920-as évek elején még a Színhelyben makkoltattak sertéseket, ahol nagy, öreg tölgyek voltak. Később ezt a részt kiirtották, s a harsányiak a kisgyőri erdőre hajtották makkra a sertéseiket. Ez azonban csak egy-két tucat állatot érintett évente. A legidősebbek emlékezete szerint az 1920-as években még az alföldi tájakról is hajtottak a kisgyőri erdőre makkoltatni sertést, ez azonban ma már nem ragadható meg terjes biztonsággal. Kacson rendszeresen gyűjtötték az asszonyok a makkot. A sertésen kívül a juhot is etették vele. Nagy „kazlakban" tartották otthon az összegyűjtött makkot.

88 Kisgyör erdeje egészen az 1950-es évek végéig fogadta makkra más falvak sertésállományát is. Még az 1970-es években, a tsz idején is volt egy-két év, amikor a közös sertésnyájat kihajtották a makkra. A község erdejében makkoltattak, mert az erdészet a századfordulón megtiltotta az állami erdők ez irányú hasznosítását. Kisgyőrbe,Harsány, Borsodgeszt, Bükkaranyos, Ernőd, Vatta, Bükkábrány és Sajóecseg gazdái hajtották sertéseiket. Egy-egy ősszel 300-400 darab sertés is legelt a makkon. A makkos nyáj szeptember végétől, október elejétől általában karácsonyig, legfeljebb január 15-ig volt kint. Adatközlőim szerint a vadalma és vadkörte lehulló termése éppen olyan fontos szerepet kapott a táplálásukban, mint a makk. A makkos nyájat a falu állandóan kijáró sertésnyája mellett szervezték. A legeltetési társulat minden nyár végén, augusztusban felmérte a makktermést, s megállapították, hogy a kisgyőriek - általában 100-150 db jószága mellett hány állatot tudnak fogadni a szomszédos falvakból. A közelebbi településeken kidobolták a makkoltatási lehetőséget, s általában hasonló mennyiséget (120-150 db sertés) fogadtak makkra a falubeliek sertései mellé. A gazdák maguk hajtották át a közelebbi falvakból a disznókat, s azután maguk is hajtották haza azokat. A falu határában főleg Bekény felé voltak nagy makkos erdők. Ritka tölgyfás legelő volt, hatalmas tölgyekkel. Főleg a mangalica sertéseket makkoltatták, a többi fajtát nem szívesen; a mangalica szerette leginkább a makkot, az hízott tőle a legjobban. 88. Lajos Árpád gyűjtése 1965: E. A. 8790. 9. 44