Viga Gyula: Tevékenységi formák és javak cseréje a Bükk-vidék népi kultúrájában (Borsodi Kismonográfiák 23. Miskolc, 1986)

A bogácsiak a szilvát főleg Jászapáti, Jászkisér, Jászdózsa felé vitték, de mentek lefelé a Tisza-mentén is: elindultak Mezőkövesden át, majd Egerlövőn, Ivánkán, Poroszlón át haladtak Tiszafüredre, ahol a folyón átkelve eljutottak Debrecenig, Balmazújvárosig, Nádudvarig is. A Jászságba leginkább a csütörtöki piacokra mentek: főleg a Kisasszony-nap környéki piacokon lehetett sok szilvát eladni. Ha nem kelt el a gyümölcs első nap, akkor maradtak még egy napot. Házaltak is a gyümölccsel, s hangos „Szilvát vegyenek!" kiáltásokkal hívták fel magukra a figyelmet. Gyakran vittek Bogácsról szőlőt is árulni. Legtöbbet Miskolcra, de ezzel is elszekereztek a Jászságba is és Polgár irányába, a Tisza mentén. Jeles gyümölcsös falu volt a Bükkalján Sály is. A faluból, meg - a ma már hozzácsatolt — Latorból az 1940-es évek elején még 20—25 szekérrel hordták rendszeresen a szilvát a keresztesi piacra, ahová az alföldi gazdák is feljártak vásárolni. De vitték a szilvát Nyaradra és Bükkábrányba is. Kövesdi és keresztesi kereskedők is feljártak Sályba, s szekérszámra vásárolták fel a szilvát, almát, körtét. Voltak kofák is a faluban, akik 40-50 kg szőlőt vettek meg egy-egy alkalommal, s ők adták tovább a keresztesi vagy a miskolci piacon. A kácsi Szentháromság-búcsúban sályiak és borsodgesztiek árulták a cseresznyét, ami akkor érett legjobban. De sok cseresznyét adtak el Keresztesen is. A szőlőt főleg Miskolcra hordták. Vitték szekéren, kosarakban, de jártak asszonyok gyalog, batuval is: a Kőmdzsa felé mentek, Mocsolyáson, Kisgyörön át. A nagyban való gyümölcskereskedelem már a II. világháború előtt megszűnt Sályban, ma már csak néhányan piacoznak a gyümölccsel; autóbusszal viszik piacra az árut. Harsányból az asszonyok cseresznyét, szőlőt, almát, körtét vittek a miskolci piacra. A batus ruhába kötött kosarukat háton cipelték, a Pingyomon keresztül. Cserépfaluból a gyümölcsöt elsősorban Mezőkövesd és Eger piacaira vitték. Főleg kedden és pénteken, a nagy piaci napokon árultak. A gyümölcsöt hátikosarakban vitték, s kötővel takarták le. Egy szekérre 10-12 kosarat is felpakoltak. Az 1950-es évektől már jobbára ládákat használtak a gyümölcs szállítására. A cserépiek legfontosabb áruja a berci-szilva volt. Érdemes idézni itt egy adatközlő szavait: „A szilvát szekérszám vitték árulni az Alföldre. Én is vittem Tiszaörsre, Tiszaszőlősre, Egyekre, Csegére,Abádszalókra. Úgy szedtük a szilvát, hogy hamvas maradjon, úgy jobban kelt. A szilvát vagy edényszámra mértük, egyesek vékával is mérték, mások húzós mérleggel vagy rudas mérleggel. Attól függően mentünk, hogy mennyi volt a termés, vagy tudtunk-e venni olyanoktól, akiknek nem volt fogatja. Én egy esztendőben két alkalommal mentem szilvával. Hozott egy kis pénzt a konyhára. A gyümöl20