Kamody Miklós: Észak-Magyarország hírközlésének története (Borsodi Kismonográfiák 22. Miskolc, 1985)

A miskolci telefonközpontnak, mely a Széchenyi u. 52. sz. ún. Silbigerféle ház udvari részében kapott elhelyezést a Borsodmegyei Lapok közleménye szerint 23 előfizetői vonala és 2 nyilvános állomása volt (43—44. kép). Jenei Soma minden előfizetőtől havonta 5 frt-ot szedett (Puskás Tivadar csak 3,60 frt-ot) a kezelőknek havi 20 forintnyi bért fizetett - emlékezett vissza a telefon hőskorára a már nyugdíjas Jankovics Júlia 1957-ben, aki 1898-ban került a céghez testvérével együtt telefonkezelőnek. Ekkor már 141 volt az előfizetők száma, egymást név szerint hívták a telefonos kiasszonyoktól, akik napi 12 órát töltöttek állva a kapcsolószekrény mellett fejükön a nehéz fülhallgatóval. A telefonszolgáltatás jól jövedelmezett Jenéinek, mert mikor 1896-ban azt a postának eladta, nemsokára vas- és rézbútorgyár (Hunyadi u. 57. sz.) létesítésébe társult be. Jenei Soma a miskolci telefonhálózatának megnyitását így jelentette be: „Van szerencsém a m. t. közönséget értesíteni, hogy helybeli távbeszélő-hálózatot vasárnap a közszolgálatnak átadtuk és midőn azok névsorát, kiknél egyenlőre a telephon 43. kép. Az első miskolci telefonközpont helye a Silbiger-féle házban (Széchenyi út 52.) 84