Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története 1745-1945 (Borsodi Kismonográfiák 21. Miskolc, 1985)

A Csillag vendéglő a céh alapvagyonát képezte, s az ezzel kapcsolatos bevételek és kiadások a céh temetkezési segélypénztár alapján keresztül tör­téntek. 83 1874/75-ben a vendéglőhöz és kávéházhoz kötődő bérleti bevételek megszűntek, s ekkor alakult át az épület bérelt katonai kaszárnyává. Nevét, mint Csillag kaszárnya az 1920-as évekig megőrizte. Az épület fogadó funk­ciójának átalakulására, ill. megszűnésére utal az 1874-es eladási és értékesítési szerződés, amelyben a szálloda 6 szobájának ingóságait számba vették és áruba bocsátották. Az eladott tárgyak listája jól érzékelteti a szálloda és a vendéglő felszereltségi fokát, berendezésének minőségét és mennyiségét. Az első szobában 2 veresfenyő nyoszolyát, 2 paplant, 2 matracot, 2 stózsákot (szalmazsákot), 2 lepedőt, 2 széket, 1 fenyőfaasztalt, 1 fenyőfamosdót, 1 aranyrámás tükröt és 9firhangot írtak össze. A többi öt szobában hasonló felszerelés volt A szálloda 6 szobája tehát egyszerre 12 vendég ellátására volt kialakítva. A szálloda ebédlőjének eladott berendezéséről készült lista a követ­kezőket tartalmazza: 3 db kihúzható asztal, 2 db karszék, 1 db háromágú függőlámpa, 1 db edényes mosdó, 2 db aranymázas tükör, 1 db vas ruhatartó, 4 db aranyrámás kép, 1 db dívány, 1 db óra, 1 db kerekasztal, 1 db négyszögű asztal és 1 db függőlámpa. Az eladott ingóságok értéke mindössze 400 osztrák értékű forint volt. 84 1878/79-ben, azaz a miskolci nagy árvíz idején, s ezt követően az épület már Csillag laktanya néven szerepel az ipartársulat irataiban. 85 Az épület azóta számos funkciót betöltött, kisebb-nagyobb belső átalakítás után alap­területében és külső megjelenési formájában azonban nem változott. Jelenleg a Rudas L. u. 16. sz. alatt meglévő épület (21. kép). Három rózsa vendégfogadó. Az 1702-ben készült miskolci „kötel­könyv" szerint a telek tulajdonosa Szikszai Kúra János, s már ekkor korcsma, az un. „Kúra korcsma" áll itt. A vendégfogadó helyén a város egyik leg­korábbi, feljegyzéseinkben folyamatosan nyomon következő italmérő helyét véljük felfedezni. 86 A korcsmáról az első hiteles leírás a diósgyőri koronaura­dalom 1775. évi összeírásában található. Eszerint a korábbi Kúra korcsmát lebontották, vagy — sokkal valószínűbb — az leégett, s helyette már a diós­győri uradalom emelt új épületet 1767-ben. A Három rózsa korcsma ötszobás, előtérrel ellátott konyhájú és éléskamrával is rendelkező épület. Az egyes ré­83 Vö. A miskolci csizmadia ipartársulat temetkezési segély Pénztárkönyve. HOM. HTD. I. 76. 2. 158. 84 „A Csizmadia Társulat engedélye folytán eladott tárgyak Inventáriuma." HOM. HTD. I. 76. 50. 19. 85 Vö. A Csillag kaszárnyával kapcsolatos iratok. HOM. HTD. I. 76. 50. 20.; I. 76. 50. 21. és Szendrei J., 1911. 4. 640. 86 Marjalaki-KissL., 1957. 118. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom