Nagy Károly: Somsálybánya története (Borsodi Kismonográfiák 20. Miskolc, 1985)

azonban semmilyen döntést nem hoztak, mert ezeket — a bányatörvény alapján meghatározott működési körükre való hivatkozással — kivonták a törvény hatásköre alól. Ténylegesen előremutató lépés tehát nem történt. A balesetbiztosítás intézményes megoldásán kívül minden maradt a régiben.

79 Ezt az intézményt az OTI váltotta fel, majd az OTI rendeltetését 1952—53-ban az SZTK vette át, s ettől az időtől kezdve megjavult a betegek kezelése. A bányának volt egy üzemorvosa, aki mellett egy asszisztens és egy ápolónő dolgozott. Az üzemorvos hetenként lelátogatott a bányába és ellenőrizte, hogy az egészségügyi követelmények biztosítottak-e. A föld alatt dolgozó bányászoknak rendszeres orvosi vizsgálatokon kellett részt venni, melynek során ellenőrizték, hogy a föld alatti munka nincs-e káros hatással szervezetükre. A következőkben csupán néhány adatot közlök a bányamunkások keresetére vonatkozóan, annak bizonyítására, mennyiben javult a dolgozók szociális helyzete. 1915-ben a somsályi bányászok 1 m-es vágathajtásért 2,40-es belvilággal 4 korona fizetést kaptak. A vájárok egy műszakra eső átlagos munkabére 5,06 korona volt, az átlagos évi keresetük pedig 1486,4 korona. A kifizetett munkabérből sokat kellett a somsályi bányászoknak ruhára, de főleg lábbelire költeni, mert igen nedves volt a bánya.

80 A nagyobb fizetés reményében minden bányász azon fáradozott, hogy minél hamarabb vájár legyen. A vájári képesítést azonban nehezen, mintegy 8-10 év alatt érték el. Ugyanis akit felvettek bányamunkára, az 1—3 évig csillés volt, utána 3-6 évig segédvájár és csak annak letöltése után — természetesen vájáriskola és vizsga nélkül — lett vájár. (Csak 1937-től vált kötelezővé a vájárvizsga.)

81 Az 1940-es, háborús években egyre több szenet kellett termelni a bányászoknak Somsálybányán is. A bérük azonban nem emelkedett a teljesítmény arányában, hanem azt egyre lejjebb szorították. A bányászok keresete a megfeszített munka ellenére is túlságosan minimális volt, úgyannyira, hogy a létminimumra is alig volt elég. Ezért a farkaslyuki és a somsályi bányászok súlyos helyzetük megjavítása érdekében leírták panaszos helyzetüket az iparügyi miniszterhez címzett levelükben. Részlet a levélből: „... bizony hét kilométerről jár ide a munkásság hat községből és 7 órakor kezdődik a munkaidő reggel és délután 3-kor végződne. De már 1/4 5 órakor elindulunk a családunktól és csak 4 óra 1/4 5 mikor hazaérkezünk. Keresetünk az itteni rettenetes árakhoz képest csekély, éppen az a kis kenyér esik meg. Kivált Somsályon a decemberi keresetkimutatáson még 1 Pengő 70 filléres és 2,60—2,80 Pengős keresetek voltak a vájároknak, amikor még 6 Pengőből sem tudjuk a 50