Nagy Károly: Somsálybánya története (Borsodi Kismonográfiák 20. Miskolc, 1985)

VI. ÚJ ÜZEMEK SOMSÁLYBÁNYÁN 1972. július 9-én utoljára szálltak le a somsályi bányászok föld alatti munkahelyeikre. Másnap 10-én nehéz szívvel jöttek onnan fel, ahová már többet nem mehettek vissza. Az utolsó szenet szállító vonat, délutáni időben sivalkodva, méltóságteljesen gördül át a megszokott bányatelepi útvonalon. A kis mozdony fellobogózva az utolsó rakomány szénnel, szinte hírül adta a telep minden lakójának, köztük a pajkos kedvű somsályi gyerekeknek is, hogy nem fog többé erre járni. Sűrű páratömeget fújtatva búcsúzott a mozdony, fekete füstgomolyaival végigsimogatva a megszokott tájat, a házakat és az embereket. Azok is visszatekintettek, búcsúztak tőle, örökre. E búcsú s a végigguruló könnycseppek szántottak fehér csíkot a szénportól megbarnult arcokra. Senki sem mondta, hogy viszontlátásra. Az addig széntermeléssel és aknaépítéssel foglalkozó bányászokból elkeseredett emberek váltak. A bánya leszerelésekor ott csengett minden kalapácsütésben az a szó, hogy „gazdaságtalan" ez a bánya, továbbra csak ráfizetéssel lenne üzemeltethető. Létbizonytalanságról ugyan nem volt szó, mert a bánya és az Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt párt- és gazdasági vezetői már az előző évben igen alapos, személyre szóló előkészítés után, a dolgozók személyes érdekeit figyelembe véve gondoskodtak más, közeli bányákhoz való elhelyezésükről. így kerültek a somsályi bányászok a farkaslyuki, királdi, putnoki, borsodnádasdi bányaüzemekhez. A bányászok ezután nem ide járnak, hanem innen járnak más bányába dolgozni, s ott fejtik tovább a „fekete aranyat", a szenet. A bányánál dolgozók az ország más bányáihoz is átmentek családostól. Másrészt pedig az ipar egyéb ágazatában helyezkedtek el. Jellemző a somsályiak bányához való ragaszkodására, hogy ma is 121 fő jár mindennap a farkaslyuki bányába dolgozni. Közvetlen autóbusz viszi a dolgozókat lakóhelyükről munkahelyükre. (Ui. közben a borsodnádasdi bányát is bezárták.) 110