Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)

III. Istallózó állattartás a paraszti gazdaságokban A szarvasmarha jelenlegi tartásmódja, takarmányozása nem választható el attól az általános fejlődéstől, ami az extenzív állattartástól a belterjes, istállózó szarvasmarha tenyésztéshez vezetett. Magyarország állattartásában a XIX. század utolsó harmadáig az extenzivitás dominált. Ebben szerepet játszott, hogy nagy kiterjedésű legelők álltak rendelkezésre, másrészt a háromnyomásos gazdálkodás hagyományos rendjében nem volt helye a különféle takarmánynövényeknek. Elsősorban a. gabonafélék termesztésére törekedtek, a réti szénán kivül esetleg a gabonafélék szalmáját, pelyváját, törekjét és korpáját használták fel og az állatok takarmányozására. A belterjesedés folyamatát segítette a takarmánynövények magyarországi meghonosodása a XIX. század folyamán, a jól tejelő nyugati szarvasmarha fajták elterjedése, és kényszerítő körülmény volt a Jegelők rohamos osökkenése. A külterjes és belterjes gazdálkodás nem két merev, egymást mindenképpen kizáró kategória. Történelmünk során a két forma hosszasan egymás mellett élt, bár különböző intenzitással. A korai szakaszokban az extenzivitás nagyobb arányú volt, a belterjesség pedig csekély. A fejlődés során a külterjes elemek fokozatosan csökkentek, de az extenzív gazdálkodás a XIX. századig megőrizte uralkodó voltát. Ekkor kezdett előtérbe lépni a takarmányozás és is tallózás, s ezzel egész állattartásunk intenzivebb lett. Földrajzi tekintetben azt tapasztaljuk, hogy a külterjesség az Alföldön, a nagy pusztákon tovább fennmaradt, a sürü hálózatú dombvidéki településeken 40 pedig korábban uralkodóvá vélt az istallózás. 1. Legelő és nyári legeltetés A Hegyköz állattartási rendszerét részletesebben csak a XIX. század második felétől ismerjük, amikor a belterjes jelleg már erősen dominál, de a tartásmódban, legeltetésben és takarmányozásban extenzív elemek is fellelhetők. A külterjes állattartás jellemzője, hogy az állatokat a legelő tartja el, de az istállózó állattenyésztés sem lehet meg legelő nélkül, ahová tavasztól őszig a haszonvétel formájától és mértékétől függően kihajtják az állatokat. A legelőn az állatok nagy mennyiségű tápanyaghoz, sok fehérjéhez, ásványi sóhoz és Viki taminhoz jutnak. A legelő kihasználása gazdaságossági szem21