Petercsák Tivadar: Népi szarvasmarhatartás a zempléni Hegyközben (Borsodi Kismonográfiák 17. Miskolc, 1983)

A fenti változások és eltérések ellenére vannak olyan állandó vonások, amelyek jellemzőek a hegyközi állattartásra. Az itteni szarvasmarhatartás sajátosságainak jó része az ökológiai viszonyokkal, másrészt a helyi gazdasági-társadalmi tényezőkön alapuló időbeli fáziseltolódással, illetve szegénységgel magyarázhatók. A változó, de inkább rossz természeti adottságok következtében a megélhetést biztositó földmüvelés alig haladja meg az önellátó szintet, és az állattartás sem növi túl a gazdálkodás kereteit. A szarvasmarha gazdasági jelentősége kétoldalú: egyrészt a földművelést segitev^e igavonó állatokkal és a talajerőutánpótlás szempontjából jelentős trágya termelésével, másrészt biztositotta a főleg kisparaszti gazdaságok élelmezésében nélkülözhetetlen tejtermékeket. Az ökör vagy újabban a ló mellett a szegényebb családokban a tehén az igavonó. Szarvasmarhát eladásra csak a módosabb gazdaságokban tenyésztettek, de az igavonó szerep csökkenésével ez is gyakoribbá és általánosabbá vált. Az igy szerzett nagyobb pénzösszegből fizették az adót, és komolyabb beruházásokra /lakásépítés, újabban autóvásárlás/ forditották. A hegyközi szarvasmarbatartásban az utóbbi évszázadban már a belterjes sajátosságok domináltak. Az állatokat a nyáron gyűjtött szénán és a termesztett takarmánynövényeken tartották ősztől tavaszig. A téli takarmányok között mindig több volt a széna. A fejőstehenek nyáron a legelőn kivül is kaptak egy kevés takarmányt, az igavonókat külön legelőkön és az ugarföldeken legeltették, illetve munka esetén takarmányozták. A kevés gyeplegelő miatt az őszi hónapokban rendszeresen legeltették a gabonafélék tarlóit ós a réteket. Az erdőnek rendkívül nagy szerepe volt a hegyközi szarvasmarhatartásban is. Az állatokat sokszor az erdei tisztásokon legeltették, az erdei füveket rendszeresen takarmányozták, s az erdei falevéllel való almozás is általános volt. Az országos gyakorlattal ellentétben a Hegyközben nem alakultak külön legeltetési társulatok, hanem a közös legelő és erdő ügyeit a jobbágyfelszabadítás után községenként eltérő időpontban megalakult közbirtokosságok intézték. A kisparaszti gazdaságok tevékenységét koordinálták a közös legelő és erdő hasznositáséra. A termelőszövetkezetek megalakulásáig működtek. A téli takarmány megtakarítását célozta az igásökrök rendszeres őszi eladása, és he103