Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története (Borsodi Kismonográfiák 16. Miskolc, 1983)

amely azóta egyesülve a szomszédos községek termelőszövetkezeteivel ma Bódva Völgye Mg. Tsz. néven Bódvaszilas, Bódvarákó, Komjáti, Hidvégardó, Tornanádaska, Tornaszentandrás és Tornabarakony szövetkezeti földjein pél­damutatóan gazdálkodik. Az állattenyésztésben is nagyot lépett előre a szö­vetkezet a Komjátiban 12 millió forintos beruházással kiépített korszerű, 500 férőhelyes tehenészeti telep létrehozásával. A mezőgazdasági termelés mellett Bódvaszilason 6 milliós beruházással fatelepet épített ki, és ugyanott 1978-ban — mint már említettük — a buda­pesti Pamutnyomóipari Vállalattal összefogva 40 millió forintos beruházással szövőüzemet is létesített a szövetkezet. Az ipar és a mezőgazdaság rohamos fejlődése a lakosság életszínvonalá­nak jelentős emelkedését eredményezte. Vidékünk községeiben, ahonnan a századfordulón tömegesen kényszerültek tengerentúli munkára az éhező nincstelenek, most új utcasorokban százával épülnek fel a villaszerű, egészsé­ges, modern családi házak, amelyekben már magától értetődően ott áll a hűtőszekrény és a televízió, egyre több ház mellé épül garázs, és állnak be az udvarokba a személygépkocsik. Jellemző, hogy vidékünk járási székhelyén, Edelényben még századunk második évtizedében is 7 utcában alig több, mint 1000 lakos élt, a mai Ede­lény 50 utcájának több mint 10 000 lakosa van. 5 Bódvaszilason is 8 új utcát nyitott a községi tanács a fölszabadulás óta, és 163 új, korszerű családi ház, illetve lakás épült föl azóta a községben. Az utóbbi években — és ez is alakosság jólétét bizonyítja — megindult az építke­zés a szőlőhegyen is; a Nyergesen és az Ilasi-völgyben 27 pincét újítottak fel, jónéhányukat igényes hétvégi üdülőházként. Jelentősen megnövekedett a környék, különösen Bódvaszilas turista- és idegenforgalma, de megnövekedtek a helyi igények is. így szükségessé vált Bódvaszilason 1972-ben benzinkút, majd 1975-ben az ÁFÉSZ által korszerű étterem, konyha és eszpresszó, valamint ABC-áruház építése, amelyek termé­szetesen nemcsak az idegenforgalmat, de a helyi igényeket is ellátják; így az étterem pl. az általános iskolás napközis tanulók kulturált környezetben tör­ténő étkeztetését is. Az előbbi létesítmények ellátására Hidvégardóban ke­nyérgyár, Bódvaszilason vágóhíd is épült. Létesített az ÁFÉSZ még TUZÉP­telepet és vas-műszaki boltot is, létesítményeinek irányítására pedig irodahá­zat. Csupán az ÁFÉSZ beruházásai meghaladják a 30 millió forintot. s Sápi V. 1973. 237.

Next

/
Oldalképek
Tartalom