Dénes György: A Bódvaszilasi-medence 700 éves története (Borsodi Kismonográfiák 16. Miskolc, 1983)

völgyi községek között, hogy az Alsó-hegy, illetve ahogy a középkorban nevezték Torna-hegy vagy Torna-derék hegy fennsíkján hol húzódik a határ. A Torna-völgyi községek, Görgő és Méhész szerint övék a fennsík egészen annak déli pereméig és csak a Bódvára néző hegyoldal tartozik Komjátihoz, Nádaskához, illetve Vendégihez. Nádaska és Komjáti az éppen 700 évvel ezelőtt, 1280-ban és 1283-ban kelt királyi adománylevelek alapján ugyancsak igényt tartottak a fennsíkra éspedig annak északi pereméig. A több évszázados perre végül Torna megye táblabírái tettek pontot, amikor 1813-ban, illetve 1815-ben salamoni ítélettel nagyjából a fennsík közepe táján húzták meg a Torna-völgyi és Bódva-völgyi községek között az új határt, még álmukban sem gondolva arra, hogy az ő tollukkal meghúzott határvonal valaha Magyarország államhatára lesz majd. Az évszázadokig elhúzódó pereskedést lezáró ítélethez Raisz Keresztély, az országos hírű tudós mérnök és térképész (a Baradla-barlang térképezője, utóbb a Torna-völgyet Rozsnyóval összekötő Szoros-kői műút tervezője és építésvezetője)

26 készített pompás térképmellékletet, aki akkor a herceg Esterházyak bódvaszilasi uradalmának mérnöke volt, és hosszú éveken át az uradalom központjában, Bódvaszilason élt és dolgozott. Az ő kitűnő térképén nemcsak a vitatott határokat és a bíróság által meghúzott új határvonalat tünteti fel, de egy sor tereptárgyat és helynevet is. A peranyaghoz tartozó térképen, amelyből kiderül, hogy egy 1808. évi, nyilván nagyobb területet ábrázoló uradalmi térképe alapján 1813-ban készítette Raisz Keresztély,

2 7 fordul elő tudomásom szerint először egy barlang térképjel mellett a Zomboly Lyuk felirat, dm térkép sarkában elhelyezett magyarázó szövegben pedig Antrum Zomboly Lyuk, magyarul 'Zomboly-lyuk barlang' szerepel, de megtaláljuk a térképen az 1283. évi oklevélben előforduló Holló-kő, Vecsem-kő, valamint több más ősi és még rna is élő helynevet, jeléül annak, hogy a földrajzi nevek roppant szívósak; ha környékükön a falvakban töretlenül megszakítatlan a lakosság élete, tehát a népességkontinuitás, akkor 700 vagy akár 1000 esztendeig, sőt tovább is változatlanul megmaradnak. Változatlan fennmaradásuk egyben a népességkontinuitásnak bizonyítéka is. Nyugodtan megállapíthatjuk tehát, hogy az 1280. és 1283. évi oklevelekben szereplő és akkor már nyilván rég általánosan használt földrajzi nevek máig való fennmaradása azt bizonyítja, hogy az Alsó-hegy körül kialakult településeken jóval több mint 700 éve megszakíthatatlanul folyamatos az élet, és a lakosság törzsállománya azoknak a leszármazottja, akik a honfoglalást követően a Holló26

Él. Lex. II. 499;Dénes Gy. 1966. 85-86. 21

BAZ. Lt. Térképtára. Bm. U. 703 és Bm. U. 704. 116