Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

málást követő ünnepi ebédhez. Némi ajándékot, pénzt is kaptak a bérmaszülőktől. Búcsús keresztanyának, keresztapának az iskolából kikerülő serdülő lányok és fiúk (13—18 évesek, néha idősebbek is) többnyire a szomszédságból hívtak meg valakit. Az néhány fülért, süteményt adott útravalónak, a keresztgyerek pedig olvasót, szentképet hozott a búcsúból legújabb keresztanyjának. A komaság intézménye nagyban hozzájárul a barkó falvakat egyébként is szövevényes hálóként összefogó rokonsági kapcsolatok erősítéséhez. Élő kapcsolatot teremt nemzedékek és eltérő vagyoni állású, származású családok között, s a falusi társadalom máig erős kohéziójának egyik pillére a barkó vidéken. A komáknak a lakodalmak, temetések alkalmával is megkülönböztetett szerepet biztosít a hagyományos szokásrend. Századunk elején a 14-15 éves leányt eladónak, tekintették, a 16 éves siheder pedig már a legények közé számított, s igen fiatalon adták őket össze. A legényeket 18—20 éves korukban, a leányokat 15-16 évesen házasították. Vonzalmaiknak a múlt században nem sok szerepe lehetett, a szülők döntöttek a párválasztásról is. Lehetőleg a falun belül keresték a menyüknek való lányt, s a lányok is legszívesebben saját falujukban mentek férjhez. Az exogám házasság ritka, s a közeli falvakra terjedt ki. Lokális endogámia a jellemző, amit a múlt században a társadalmi rétegek endogám házasodási gyakorlata keresztezett időnként. Például Sajónémeti, Center kisnemes családjai a távolabbi Lénárddaróc hasonló családjaival kerültek házasság révén rokoni kapcsolatba. Ezzel szemben a szomszédos református falvak népével igen ritkán „rokonosodtak össze". Létezett tehát felekezeti endogámia is. A leánykérést a legény szülei intézték, akik a komával együtt mentek el a kiszemelt lányos házhoz. Ha sikerrel jártak, az apa adta tudtára a fiának: „No fiam megházasodtál." „Oszt kit vettem el apám? " — kérdezte a legény (Uppony, Bóta, Sáta). Az utóbbi évtizedekben a legény anyja és keresztanyja ment el a lányos házhoz kérőbe. A hajlandóság kipuhatolása után egy héten belül, rendesen szombat este, már meg is tartották a kéz fogót (Uppony, Sáta), a kendőt, kendőlakást (Hangony-völgyi falvak), összejöttek a legény legközelebbi rokonai, keresztszülei, cimborái, és együtt vitték el a leánynak szánt ajándékot. Századunk elején csupán „kendőt vittek jegybe", az 1950-es években már „egy hát" jegyajándék járta: jegygyűrű, karóra, ruha, ruhára való anyag, fekete bársonyvirágú kendő, néhol bunda is. Rendszerint a legény keresztapja volt a szószóló, ő mondta a beköszöntőt, s egyezkedett a háziakkal, mintha vásáron lett volna. A háziak „eldugták" eladó lányukat, helyette öreg asszonyokat, idegen lányokat, maskarákat mutattak be. Domaházán vittek be kecskét, szamarat, galambot is. Csak hosszú alkudozás, tréfálkozás 133