Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

nyékén szekérderékra akasztva szállították a gazdák. Domaházán csobánynak nevezték, egri, feldebrői kádároktól szerezték be, de a múlt században még nem használták. Dézsában jeges teleken hordtak vizet az istállóban tartott jószágnak. Ketten vitték két fülénél kézbe fogva vagy fülein egy rudat átdugva. Az 1920—30-as évekig a mezőn dolgozóknak rátóba.n hordták az ételt. Aratót gömöri fazekasoktól szerezték be, s minden háztartásban legalább kettőt tartottak belőle. Egyet tejes ételeknek, egyet pedig zsíros, rántással készült levesnek, főzeléknek. Ezeket az 1-2 literes, széles szájnyílású fazekakat, mivel csak egy fülük volt, kantárban hordták (32. kép). Az ételhordó kantár ujjnyi széles, szalagokból összeállított ritka háló, amit más célra nem is használtak. Amint a cserépfazekakat a két világháború között fokozatosan felváltották a zománcozott ételhordóval, a kantár is a lomok közé került. Az egyetlen fazékból álló, fedővel és lehajtható füllel készült ételhordó az 1920-as évektől fogva terjedt el. Elnevezése igen változatos, pl. kasztroj (Domaháza), kutyli (Kissikátor), kandli, nagykandli (Sajóvárkony). Ételhordónak a több részes, egymásra rakható edényekből álló együttest nevezik, ami az utóbbi 3-4 évtizedben terjedt el. A férfiak legnehezebb munkái közé tartozott a zsákolás. Nagy, 4—6 vékás parasztzsákokat használtak. Méretüket a malmokban régen kialakult vámolás módjával indokolják. Ugyanis a molnárok őrlés előtt — a zsák méretétől függetlenül - 1 ficsor (kb. 4 literes faedény) „vámot vettek" minden zsák terményből. Ezeket az „embernyúzó" nagy zsákokat gyakran két férfi cipelte, rakta fel a szekérre egy körömfának nevezett faeszköz segítségével (Domaháza, Csernely, Csokvaomány). Két piskóta alakú, 25—30 cm hosszú deszkácskából és két darab 15-20 cm hosszú, hengeres rudacskából összeállított keret ez, amelyet jól megmarkoltak a párban dolgozó zsákolok. A töreket két rúdra varrott vászonponyván hordták el a cséplőgéptől, különösen mióta a nagy takarmányos hátikasok megritkultak. Két személyre méretezett eszköz a soroglya is. Hagyományosan két hosszú rúd keresztfáit fonták be mogyoróval, fűzvesszővel, s hordtak rajta követ, vályogot, trágyát. A léces és deszkázott saroglya újabb. Rőzsét, szénát és szalmát laposkötéllel visznek a hátukon. A „fahordó laposkötél" (nevezik nyaklónak is), házilag készült cigányszátyván, hossza mintegy 4 méter. Nem a gazdaréteg, hanem a falvak szegénysége cipekedett vele, legtovább a vidék cigánysága. Lóval, ökörrel szénaboglyát vontatni a Barkóságban nem szoktak, de az előfordult, hogy „partos helyről" harasztos fán (leveles ágon) emberi erővel húztak le egy-egy rakás szénát (Domaháza, Zabar, Szilaspogony, Barna). Gabonacsomók (keresztek) kévéit szintén közelítették a szekérhez gallyakon 72