Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

bői, s mindjárt nagyság szerint osztályozva dobáljak a néhány lépéssel előttük elhelyezett kosarakba. Onnan fehér vászonzsákokba öntik (20. kép), a teli zsákokat állva hagyják, s a termést aszerint tartják számon, hány zsákkal volt a burgonya. A kukoricatörés is vidám társasmunka. Afosztatlan kukoricacsöveket a vállukra kötött hamvasba gyűjtik és a szekérderékba hordják. Otthon éjszakába nyúlóan tart a kukoricafosztás. Párosával összekötve és hosszú koszorobz fonva hordták fel a termést a padlásra, s rakták fel a kakasüllőit száradni. Mindkét kapásnövényt részes művelésben termesztették, feles vagy harmados földeken. A gazda dolga volt a szántás és a termés beszállítása a faluba, a részes munkásé az egész évi munka. Sorhúzó vagy eke után egyiket sem vetették. Kapával akkurátusan kiásott fészekbe, kis güdrökbe ültették az összes kapásnövényt. Ültetéshez, kapáláshoz, töltögetéshez (a kukoricát is töltögették) háromszög alakú, lapos kapát használtak. A Kenderfőd általában rét melletti, fekete ajfőd a települések közelében. (Helynévként minden falu határában ismerés.) Alapos talajművelést, három szántást kapott. Először ősszel, aztán márciusban, végül májusban szántották meg és az utolsó szántás előtt lóhúggyal szokták megöntözni (Bolyok). Az utolsó szántást követően mindjárt meg is boronálták és lehetőleg május 15-ig elvetették a kender magját. A vetést férfi végezte, a búzavetéshez is használt magvetőből. A vetéshez sok hiedelem, szokás kapcsolódott. Búzavetés előtt egy-két marok gabonát a háta mögé dobott a gazda „az ég madarainak" és feltűrte a gaty ászár at, hogy ne legyen gazos a vetése. Kendervetés napján rántottát früstökölt, hogy szép sárga legyen a kenderük. Mákos csíkot aznap nem ajánlatos enni, mert akkor sok bondor]^ (apró, vékony egyede) lesz a kendernek. Vetés után a magvető abroszt magasra dobta, hogy olyan magasra nőljön a kender. A gazdasszony már a vetőmeg tisztításakor elővigyázatos volt, s restálás után minden lépésnél letette a kendermaggal megtöltött zsákocskát. Ezzel azt kívánta elérni, hogy minél több virágos kender keljen majd ki, mert az értékesebb volt, mint az őszre maradó magvas kender. *** Legfontosabb háziiparuk a szövés-fonás volt. A kender feldolgozása az asszonynépnek csaknem egész évben adott valami munkát, mert a virágos kendert (Borsodnádasdon paszkonca) már júliusban (Bolykon Szt. Anna, július 25. után) kinyőtték, a szövés pedig tavasszal esedékes munka. A markonként kihúzgált kendert szárították a napon, majd kívékbe kötözték (3-4 marékból volt egy kivé). A magvas kendert csak nyár végén nyőtték, s a 57