Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

3. GAZDASÁG ÉS MUNKA A Barkóságot jellegzetesen állattartó, pásztorkodó nép lakta, amíg a vidéken kibontakozó bányászat és nagyipar át nem formálta az egész körzet gazdasági szerkezetét. Földművelő gazdaságuk az önellátást szolgálta csupán, s a helyi lakosság szükségleteit sem volt képes minden időben kielégíteni. A piaci áruforgalomba állattartásuk révén tudtak bekapcsolódni. Az állattenyésztés ágazatai közül a 19. században — a gyapjúkonjunktúra következtében — a juhtenyésztés került az első helyre, de mindenkor jelentős volt e tájon a szarvasmarhatartás és a sertéstartás is. Dél-Gömörről írja az 1867-ben kiadott monográfia: „Virágzóbb volt a marhatenyésztés... s jelentékenyebb lehetne most is, ha tenyésztését a terjedelmesebb és jobb legelőkkel bíró községekben a juhtenyésztés nem korlátozná." Egy másik megjegyzése a birkatartás csökkenését jelzi: „Az Erdőháton, vagy a másképpen úgynevezett Barkóságon az úrbéres birtokosok által is jelentékeny számban tenyésztetett a kétnyíretű birka. Szentsimon községben, melynek legelője e czélra kiválóan alkalmas, igen szép, s gyapjas birkákat lehetett a lakosoknál látni, hasonlóképpen a két Hangonyban, Gesztetén, Détérben .. ., de a behozott tagosztály által a legelő tér bekövetkezett korlátoltsága miatt most már egészében megszűnőben van." A csökkenő tendencia ellenére az 1895-ben, 1911-ben és 1935-ben készült országos állatösszeírások az ország egyik legnagyobb, legfontosabb juhtenyésztő körzetének mutatják a Barkóságot mind az állomány abszolút létszámát, mind pedig ezer holdra és ezer lakosra kiszámított arányszámait tekintve. Volt a juhászat fennmaradásában kényszerűség is, hiszen Sátáról, Botár ól 1851-ben is azt írták már, hogy legelőjük csak juhoknak felel meg, egyéb marhájuknak a visnyói Bükkben bérelnek legelőt. A paraszti juhtartás — miként az állattenyésztés egyéb ágazatai is — főként az erdei legelőkre, a parlagnak, ugarnak hagyott területekre volt alapozva. Erdei irtványokon, kopár ormokon a barkó juhász nem terelte, hanem vezette a nyáját (7. kép). A sodronyos, hosszú szőrű, csavart szarvú magyar juhot a 19. század derekán általánosságban felváltották az értékesebb gyapjút 37