Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

égetés, a makkoltató pásztorkodás és az irtásgazdálkodás jelenségeiben kevés eltérés mutatkozik a felföldi kistájak között. Ismeretesek a Felföld hagyományos mezőgazdaságának sajátságai, mint pl. a rozstermesztés túlsúlya; a zab és ma már kiveszett gabonafélék (tönköly, vótér, pohánka), újabban pedig a burgonya szerepe; a gabonafélék sarlós aratása zömmel női munkaerővel; kévéző kezelése és csűrökben történő tárolása; a kézicséppel végzett szemnyerés stb. Eltérések az egyes felföldi tájak között főként a gazdasági épületek és munkaeszközök formájában, az eszközváltások menetében voltak. (Több formája ismeretes pl. a fogasboronának, a sarlónak és a kézicsépnek, a szórólapátnak és a gereblyének, tövisboronát pedig csak a Felföld délebbi szegélyén találunk.) Az olyan speciális foglalkozások, mint a mészégetés, az érc- és szénbányászat, a vasművesség (massák, hámorok), az üveggyártás és a vízimolnárság, a patakokra épült gyapjúkallók, kendertörők ugyancsak a régió sajátságos természeti adottságait hasznosították. Nem ilyen kézenfekvő a magyarázata annak, hogy a felföldi regionális kultúra integrációja, egységes volta megmutatkozik a faluformák, az építkezés és lakásbelső, a közlekedés, járművek, teherhordás, sőt a viselet és a táplálkozás jellegében is. Gondoljunk arra, hogy az ún. palóc háztípus, amit helyesebb felföldi vagy északi háztípusnak nevezni, Máramarostól egészen a Vág völgyéig elterjedt volt, s nemcsak a magyar nyelvterület északi sávjában, hanem a szomszédos kárpátukrán és szlovák népterületen is. Tovább követve ennek a háztípusnak az elterjedtségét azt találjuk, hogy lényegét tekintve formailag vele egyező, kürtös, laposkemencés házak álltak Kelet-Európa ukránok, lengyelek, oroszok lakta térségein is. GUNDA Béla ezt a háztípust — más műveltségi elemekkel egyetemben (pl. vízvetős háztető, függőbölcső, kiszejárás) — szláv hatásra vezette vissza. Felfogása szerint a palóc népi műveltségnek ezekből a kétségkívül szláv néprajzi elemeiből ,,a felszívott szlávság kultúrarca bontakozik ki." Tény, hogy a felföldi magyarság egész történelme folyamán szoros kapcsolatban élt a szomszédos szlávsággal. A népi kultúrában és a népnyelvben jelentkező regionális jelenségek, „felföldizmusok" jelentős csoportja erre az együttélésre vezethető vissza. Tájanként változó mértékben van jelen a Felföld magyar és szlovák népi műveltségében az ottani német népcsoportoktól kapott kulturális örökség. Különös, hogy még olyan jelenségcsoportokban is megmutatkozik a nagytáji egység, mint az emberi erővel történő teherhordás. Az északi magyar népterületen, akárcsak a szomszédos szlovák és kárpátukrán tájakon, meghatározó a háton, főként vászonponyvákkal történő cipekedés. Többféle méretű, minőségű ponyvát, abroszt, kendőt, hálót használnak, de említhetők a szénás hátikasok, a hátikosarak, hátitarisznyák is. A teherhordó eszközök el175