Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

folyik, mialatt a botot körbetáncolják. Amikor a zenészek gyorsra váltanak, a táncosok „sarkalnak" és beugranak a botok közé. Sarkukat egyszer a földhöz csapják, majd a következő lépésben átugorják a botokat. A juhászok kampó­val, a kondások gancsos bottal, binkóval járták a táncot. Domaházán a kondás­táncot a legények nem egyedül, hanem lánnyal táncolták. Két botot keresztbe fektettek és a botok felett, egymással szembe állva fogták meg partnerük feléjük nyújtott kezeit. Lábujjhegyen szökdeltek, vigyázva arra, hogy egy-egy lábbal a botok ellentétes térközébe ugorjanak anélkül, hogy a partnerük lábát érintenék. Közben a cigányok húzták, a legények pedig azt énekelték: Az oláhok, az oláhok fapapucsban járnak, Vígan élik világukat, menyecskékkel hálnak, Hat én szegény szolgalegény, ugyan mit csináljak, Akármerre tapogatok, csak falat találok. Farsangi mulatságon az ivó táncmestereinek engedélyével ügyesebb legé­nyek egyénileg táncolták el szórakoztató mutatványként az üvegtáncot és a seprű táncot. Egy üveget letettek a földre és fölötte szökdelve, lábkörzéses tánclépésekkel fordultak jobbra vagy balra, mindig ügyelve rá, hogy az üveget ne érintsék. A seprőtáncot földre támasztott seprűvel járták, miközben a nyél végét kezükben fogták. Nagy dobbantásokkal táncoltak, a seprűt hol egyik, hol a másik lábuk alatt átbújtatva, széles lábkörzésekkel és szökdelésekkel színesítve mozgásukat. Minden nyolcas leírása után felemelték és fejük fölött megcsóválták a seprűt. Mindkettőt csárdás zenére táncolták. A rókatánc csak elnevezésében él. Állítólag a cigányok ismerik, de köze­lebbi értesüléseink nincsenek róla. Farsangban adták elő huncutabb legények a medvetáncot. Hárman szétvetett lábakkal egymás mellé álltak, a többiek pedig rákezdtek a nótájára: „Sicko jedno bárányi, de megcsípott valami." Eközben a legények hajladoztak, s a középső hol az egyik, hol a másik szélen állót próbálta arcul csapni. Azok kifordított tenyérrel védekeztek, így csak a tenyerük csattant nagyokat, a közönség derülésére. A szélről álló legények viszont a középső fejéről akarták a kalapot leverni, s amelyiknek előbb sike­rült, az helyet cserélt a középen állóval. A palócok jellemzéséhez SZEDER Fábián 1819-ben szükségesnek tar­totta feljegyezni: „Minden játékaik között legnevezetesebb a' Mancsozás. A'Mancs egy erős gyükérből készült közönséges lapda nagyságú golóbis, mellyet valamelly szabad helyen egyik magosra felhagyít, és azt a többiek izmos ütőfával a' levegőben eltalálni igyekeznek." HUNFALVYék is meg­emlékeztek erről a játékról 1867-ben: „A Barkóságban a legények mulatságai közé tartozik a»mancsuzás«, melynél két ellentábor botokkal egymás ellené­be fa tekét gurít." Az ország más tájain nem volt ismeretes, illetve olyan al­170

Next

/
Oldalképek
Tartalom