Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Borsodi Kismonográfiák 15. Miskolc, 1982)

tette barkó faluként a református Mályinkát és Tardonát is. Ugyanazon évben LAJOS Árpád a barkó népelnevezést magyarázó cikkében Dél-Gömör és Nyugat-Borsod mellett Észak-Hevesre is kiterjesztette a barkó népcsoport határait. Későbbi munkáiban is állandó bizonytalanság észlelhető a barkó terület körülhatárolását illetően. Egyik, 1965-ben közölt cikkében barkó falunak nevezte a református Sajóvelezdet, Bánhorvátot és Bántapolcsányt is. A Szárazvölgy református falvakkal megült térségét a barkók távolabbi területének tartotta. Talán nem is teljesen önkényesen, mert a Szuha-völgyi Felsőnyarádról egy nyelvészeti szakmunkában olvasható: „A palócsághoz tartozás tudata nem él a lakosságban. Barkónak, barkósán beszélőnek tartják magukat." GUNDA Bélának Jósvafőn mondták adatközlői: „Mi itt barkósán beszélünk." Úgy látszik, a barkókkal ugyanúgy járt a népnyelvi és a néprajzi kutatás, mint a palócokkal, egyre tágabban keretezte települési területüket. Hiszen FÁBIÁN Gyula 1910-ben az Ipoly vidékéről jegyezte fel „Szájon forog itt a barkó nevezet is, melyet legtöbbször csúfnév gyanánt használnak." Ekkora területen település- és népiségtörténeti egységet, felekezeti és kulturális azonosságot, összetartozás- vagy csoporttudatot természetesen nem lehet kimutatni. Mindenesetre a kutatás eddigi történetéből levonható néhány tanulság. Fontos körülmény, hogy a nép Borsod és Gömör vizsgált tájain a palóc elnevezésről mit sem tudott. Ezzel szemben a barkó népcsoportnév megszakítatlanul élt a múlt század elejétől, s a lakosság koronként, esetenként még vállalta is a barkó nevet. A palóc népnév kiterjesztése az itt élő népre főként a nyelvjárást vizsgáló kutatók műve. Úgy látszik, a kritériumok megválasztásától függően, lényeges eltérések adódhatnak a barkó népcsoport körülhatárolásában is. Nyelvjárási alapon lehetséges a Barkóság tágabb keretezése, de a felekezeti hovatartozást alapul véve szűkebbre vonhatóak a határai. Célravezetőbb lesz a szűkebb körülhatárolást választani és a figyelmet azon falvak néphagyományainak szentelni, amelyeket már a 19. századi források is barkónak neveztek. így járt el TÓTH Zoltán György a barkók öröklési jogszokásairól írott dolgozatában. Helyszíni tájékozódása alapján úgy találta, hogy a barkó csoport déli határa Bélapátfalva, Mikófalva vonala, nyugaton Domaháza, keleten a Bán völgye, északon a Sajó vonala. UJVÁRY Zoltán 1957-ben falvak felsorolásával lényegében ugyanezt a területet jelölte meg. Olyan határozottan megvont határokkal a Barkóságot nem lehet elhelyezni a térképen, mint a történelem hosszú szakaszán át közjogilag, közigazgatásilag elkülönült Jászságot, a kunok, hajdúk kerületeit, a székely széke10