Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)
kori, kis űrtartalmú, kezdetleges tárolóedények tanúskodnak, a kivájt fatörzsek, hordók, szuszékok. Néhány helyen később a szuszék elnevezést használták a hombárra is. Gunda vizsgálódásai során néhány helyen a gabonavermelés emlékével találkozott, Szendrőládon például olyan vermekről tudnak, amelyekbe 20 köböl gabona fért. 10 A vermek egykori meglétét Ikvai is hangsúlyozza, s általánosnak mondja, s úgy véli, a vermelés nem alföldi sajátosság. 1 ' Űgy tűnik, hogy a feudalizmus időszakában és még később is a meglehetősen bizonytalan terméseredmények, a még sajnos gyakorta fenyegető éhezések hozták létre, vagy tartották életben ezt a megoldást. A. vetés hol hatszorosával fizetett, hol meg azt se adta meg, ami belekerült. Ez a bizonytalanság késztette az embereket többletterményük eladására. Ekkor már a gabonaeladással sem igen éltek, mint később, amikor rögtön igyekeztek pénzzé tenni a terményt. A kapások termesztése is meglehetősen sok munkát igényel a paraszttól, különösen akkor, amikor már nagyobb méretekben termeszti. A kukorica — és ritkán a krumpli is —, ha kikerül a nyomásokba, mindig a tavaszi gabona után következik. A múlt században még kertjellegűen kezelt földekbe, vagy irtásokba vetették a kukoricát is. A kapások alá kétszer, először ősszel, mélyen és szétszántanak, másodszor tavasszal, ültetés alá és összeszántanak. Trágyát mindig január—februárban vittek a földekre, ha nagy hó volt, szánnal. Kupacokba szórták le, s csak áprilisban terítették szét. Utána szántottak, s ültették rögtön eke után a krumplit, kukoricát, minden második barázdába. Az ekekapa használatakor már csak minden harmadik sorba tettek ültetést. A kukorica között babot is pergettek. Mind a kukorica, mind a krumpli vetésének más formái is ismertek voltak, de rövid ideig, vagy csak szűk körben éltek. így emlegették a parasztok, hogy a kukoricát a múlt század végén némelyek úgy vetették, miként a búzát. A sűrű vetést, mikor már zöldellt, boronálták, hogy ritkuljon. Kapálás közben sok szárat megint csak kicsaptak, hogy egyáltalán hozzáférjenek néhány tőhöz. Az össze-vissza nőtt szárak közt nehezen haladhattak, a növény alig kapott vizet és fényt, szemet keveset fejleszthetett. Egy időben kapa után is ültettek kukoricát, miként krumplit is. Ez az eljárás utóbb inkább csak a krumplinál maradt meg. 10 Gunda 1937. 11 Ikvai 1976. 176: ú':. íí, . * 91