Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

kicserélődött az állomány. Adataink a tavaszi búzáról meglehetősen gyérek. Termesztik a 16. században, s rövid ideig az 1880-as években, utóbb jobbára akkor, amikor az őszi vetés rossz termést ígér. Ez az ősszel is vethető fajta feltehetően a tarbúza volt. A kétszeres vetése alig néhány helyen volt szokás, jobbára az északi, és a kevés földű falvakban (Kánó, Égerszög, Szendrőlád). Az általam vizsgált községekben korszakunkban már az átlagos birtoknagyságú gazdaságok nem termeszthetik, a piacra elvitt néhány mázsa terményük a keresletnek megfelelően csak tiszta búza lehetett. A múlt században néhol még vetettek kölest a vetésforgón kívüli földekbe. Kásának elkészítve fogyasztották, vagy a baromfit etették vele. Jelentősége elenyésző azonban, hiszen már terem annyi kenyérgabona, amennyi fedezheti a család szükségleteit. Inkább csak olyan földekbe kerül, amelyeket még nem hódított meg a búza, a rozs. Az állati takarmányozásra használt tavaszi gabonánál az ősziekéhez hasonlatos váltás játszódott le. A 19. században főleg zab foglalja el a tavaszi vetés alá szánt földeket. Árpát ekkor is termesztenek már, de az alig 1/3-át teszi ki a zabnak. A századfordulótól aztán 2/3 árpa—1/3 zab arány alakult ki. A termesztési arányok ezen váltásával esik egybe a pillangósok termesztésének elterjedése. A bükkönyt már korábban vegyesen vetik a zabbal, de a lucernának árpával való vetése csak a századfordulón honosodik meg. Ekkor a tavasszal vetett lucerna az árpaaratástól kezdve kaszálható, ebben, s a következő, a föld pihentetését szolgáló évben. Az ugar egy része így „zöld ugarrá" válik. Kapások és veteményesek: Noha a kukorica feltehetően már a 17. században megjelent a Borsodhoz közel eső területeken, és itt is, jelentős elterjedését azonban csak a 20. században tapasztaljuk. Korszakunkban leginkább a magyar kukoricának nevezett, nyolcsoros fajtát termesztették, valamint a lófogú és putyi kukoricát. A különböző hibrid fajták csak a harmincas évek után, akkor is csak lassan kezdtek terjedni. A kukorica viszonylag későn, csak a 19. század végétől került be a vetésforgóba. Hasonlóan a lucernához, azt is az ugarba vetették, és igyekeztek a földet mindig megtrágyázni előbb. Mielőtt azonban a vetésforgóba került volna a kukorica, a határban egy-egy elkülönített, kertjellegűen művelt földdarabot választottak ki, ahol éveken át termesztették. Ilyen típusú dűlő-nevek Martonyiban, Szuhogyon „kukoricaföld" elnevezés alatt maradtak fenn. Abodon pedig ilyen föld volt 31 holdnyi „szőlők alja-dűlő". A ház mögötti kertekben is rendszeresen vetnek kukoricát. Általában még a 20. század elején is meglehetősen alacsony az átlagtermés. A burgonya termesztése már nagyobb mérvűnek mondható. Bár a kukoricát emberi táplálékként is hasznosítják, termesztésének in5 ín;