Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

Elemzés Abod: A paraszti és majorsági földek már a 18. században is jól elkülönültek egymástól. Szinte teljesen szabályos az a vonal, mely a 29. és 30. határrész között indul, és elválasztja a földeket. A bal oldalrész 1-től 29-ig jobbára a parasztok földjeit foglalja magába, a szántókat mindenképp, s csak az erdők egy része tartozik földesúri kezelésbe, a 13. és 17. határrész. A 30. határrésztől kezdve — jobb oldal — a terület a majorsági gazdaság része. Legszembetűnőbb változás 1814 és 1935 között az, hogy a szántóterületek hihetetlen mértékben megnőnek. 957 holdról több mint háromszorosára, 3315 holdra nő a szántó. Noha ebből 1300 hold körül a nagybirtok részesül, a parasztok mégis sok földet mondhatnak magukénak. 1895-ig egyaránt gyarapodott az allódiális föld — kiváltképp persze 1848 előtt —, és a paraszti; 1895 után, közel húsz esztendő alatt pedig már kizárólagosan csak a parasztok gyarapították gabonával bevethető földjeiket. Míg ugyanis a feudalizmus korszakában a földesúr visszaválthatta (s ezt persze meg is tette) az irtásokat, s ezzel saját gazdaságát növelte, addig a kapitalizmusban az irtások főleg a parasztok birtokába kerültek. A nagybirtokos erdejét adja el, vagy kimondottan irtásra vállal föl embereket, s itt már a tiszta ügyleteksorán rövid időre sem válik paraszti szántóvá e föld. Az abodi gazdák a századfordulón ezer hold földet vontak művelésbe. Ez pedig húsz év alatt igencsak hatalmas teljesítmény. Ez az akció jelentette egyben a vadonirtás korszakának lezárulását is. 1814-ben a meglevő szántók nagy része a jobbágyok telki állományába tartozott. Huszonhat egész telekre ugyanis 780 hold szántó jut. A jobbágyfelszabadítás utáni telekrendezésekkor a 6—10., a 18— 19., és a 22. szántó volt úrbéres föld. Az úrbérrendezéskor tehát már meglehettek e szántók. Ugyancsak ez a feltételezés áll a 23—24. darabra, melyek egyházi földek voltak. A 19. század első felére tehát legalább tíz tagban voltak az egykori irtások. A dűlőket utak választották el egymástól, s ezek az utak részint a völgyben, dombok aljában, részint pedig fönt, a tetőn futottak. A szántások irányai a domborzati viszonyokhoz igazodva, jobbára a völgyre merőlegesek. A 19. századnál régebbre visszatekintve az mondható, hogy a legkorábbi művelt területek a 4. rét, 8. felsőhosszak, 20. szőlők, a szőlőhegy és falu közötti 18., 21., 22. szántók lehettek. Ezután kerültek sorra a falutól északra eső erdők, majd a dél felé tartó völgyi rész. Szintén még a korai időben rögzült a káposztáskert és a kenderföld helye, közvetlen a telkek tövében. A 18. század végi katonai térkép már szántónak mutatja az úrbéres földeket. A parasztok rétjeinek végétől ugyancsak művelt, patak 57