Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

tó. nyomásföld lehet, azaz megteremtődik az időszakosan és a mindig müveit területek ellentéte. A parlag szó mellett parlagolásra utalhat még a „haraszt", „cserje", „cserjés" utótagú határnév. Számításba jöhet a „kölesföld" elnevezés is, hiszen kölest a nyomásokba nem vetettek, csak igénytelenebb földekbe. Esetleges, hogy az elnevezés hol őrizte meg az egykori parlagok használatának emlékét, ezért az itt következő példák úgy tekinthetők, mint egy általános gyakorlat utolsó hírmondói: Abod — nagypallag, Balajt — kerek haraszt, cserje, gyertyános alja; Imola — kölesföld; Szalonna — nagy parlag; Zádorfalva — Tót harasztja, Bors parlagja; Varbóc — Eperjes pallag. Az említett parlagokat jobbára szántották, ha szükséges volt is előtte irtókapával dolgozni. Sorsuk a 19—20. századra a nyomásrendszerbe való beépülés lett, s legfeljebb csak az erdőkkel övezett földek lettek legelők, vagy vadultak el. A rétek nagy részét is irtások útján kellett szerezni. A patak menti laposokat tisztították meg, s kaszálták, előbb csak a falu közelében, majd követve mindenhol a partot, egyre távolabb is. Majd attól kezdve, hogy a szántóirtások a legelszórtabb helyeken jönnek létre, a rétek is feltűnnek mellettük. A közvetlen, erdővel érintkező árnyékos rész rét lesz. A 18—19. században még a szántóhoz viszonyítva igen magas a rét aránya. Következik ez abból, hogy még alig vetnek takarmánynövényeket, a rétet sokfelé csak egyszer kaszálják, legeltetnek is rajta. Az úrbérrendezés a telki állományt 3/4 szántóban, 1/4 rétben állapította meg. A ténylegesen mezőgazdasági használatú földek nagyobb része volt azonban rét. Igaz, hogy a korai statisztikákban nemigen tesznek különbséget rét és legelő között, de az is igaz, hogy a tisztán csak legelőnek használt területek nagysága elenyésző volt. Az erdőt, rétet, ugart, tarlót legeltették, s talán csak a Bódva mentén voltak igazi legelők. A hegyi falvak legelőit tehát az erdőkben, rétekben kell keresni. A 19. század elejétől erőteljes folyamatként jelentkezik a ritkább erdők legelősödése, és a rétek nagy részén a legeltetés megszüntetése. Ettől kezdve kétszer kaszálnak itt, míg a volt rétek kis részét legelővé teszik. A 18. század közepén a már jóval korábban kialakult szőlő- és gyümölcsöshegyeket használják. Majd minden falu határában — még a középkor folyamán — letarolnak két—három közeli hegyet, s szőlővel telepítik be. Ott, ahol nem találnak alkalmas helyet — s ez igen ritka — a szomszéd falu határában irtanak közösen, vagy bérelnek majd földet. Ezeken a közeli hegyeken hol szőlő, hol gyümölcs van. Sok szőlőt elpusztított a filoxéra, de azt megelőzően is több megsemmisült. Noha a földesúr dézsmát szedett a must, vagy 44