Végvári Lajos: Imreh Zsigmond (Borsodi Kismonográfiák 13. Miskolc, 1981)

15. kép. Csendélet zetésének irányával formát, határozott színfoltzárást és struktúrát ad a színfelületeknek. Nemcsak csendéletein használja sikerrel ezt az alakítási módszert, hanem tájképein is. A naturalisztikusan nem utánzott motívum elveszett anyagisága helyett egy új érzékletet, a festőanyag sajátos anyagiságát nyújtja. A foltok vonalrendszerének iránya különböző az egyes színeknél, majdnem, hogy rendszert találunk abban, hogy a pirosat függőlegesen vagy rézsútosan, a zöldet vízszintesen festi, A vonalirányokkal alakított színfelületek találkozásánál strukturális feszültség jelentkezik. Ez azonban nem darabolja szét a képet, csupán szerkezetiségét fokozza. Hasonló megállapításokra jutott 1956-ban rendezett kiállításának előszóírója, Baranszky Jób László: „A tájakból... kibontotta szerkezeti lehetőségeiket, erre építve a kép kompozícióját. Komponálási módját dísztelen egyszerűség jellemzi: egyszerű, szinte kopár ritmus, melyen belül azonban finom tagozódás húzódik meg. A kép szerkezetiségére aggályos gonddal figyel, anélkül azonban, hogy azt egyedi témaként kezelné. E szerkezet differenciált mozgását a kép közvetlen alakításával is hangsúlyozza: a képen szereplő motívumokat model21