Végvári Lajos: Imreh Zsigmond (Borsodi Kismonográfiák 13. Miskolc, 1981)

6. kép. Vár Veszprémben Annál inkább érzékeny volt az előtte járó alkotók művészetének hagyományára. Ezt veszélyesnek, sőt, esztétikaellenesnek ítélte, mivel Vaszary a művészet alakulását a technikai fejlődés analógiájára képzelte el. Valóban tragédia történt Imreh Zsigmonddal, de ez nem a művészettől való eltávolodás tragédijáa, hanem a művészeti közéletben kialakuló szándékos félreértésből fakadó helyzet tragikuma. Ennek rendszerint azok az áldozatai, akik nem léptek együtt az egymást követő, türelmetlenül ítélkező, modern irányzatokkal. Mai szóhasználattal élve, Imreh „lemaradt" a művészeti fejlődésből — pedig csak önmagához volt hű. A temperamentumnak megfelelő esztétikum — ha valóban esztétikum—, nem ismer el rangsorolást; az újszerűség éppúgy nem esztétikai kategória, mint a vizuális geg. Minden korszak végső megítélésében a kvalitás szempontja váltja fel az újdonságértéket: addig azonban sok időnek kell eltelnie, sok félreismert művész nyomorodik meg lelkileg. Valószínűleg a teljes igazságot ragadta meg Barcsay, midőn a Vaszaryval lejátszódott incidens után Imreh Zsigmondnál az énha11