Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)
16. kép, Saanenthali jegyeket viselő fiatal kecske (Tiszainoka, Szolnok megye) tállal, melynek korábbi hagyományai is lehettek. Ezek elsősorban spontán módon zajlottak, nem voltak az előzőhöz hasonlóan szervezettek. Ez utóbbi esetben alkalmanként — a tej mellett — az állat szőrének hasznát is számításba vették. 3 Ma már nem tudjuk megállapítani, hogy régen milyen kecskefajtákat tartottak hazánkban, hiszen nehéz a mai fajták meghatározása is. Az azonban valószínűnek látszik, hogy nem csupán véletlen egybeesés, hogy az Alföld déli részén él csupán az emléke a kecskeszőr lenyírásának és feldolgozásának (lásd a haszonvételről szóló fejezetben), ott, ahol még ma is fellelhetők a hosszúszőrű fajták. Az is valószínűnek tűnik, hogy a rövidszőrű, szarvatlan fajták megjelenése előtt — ezek tudatos tenyésztői törekvés eredményei — a tej mellett a haszonvétel más formáival is erőteljesebben kell számolnunk. Kellő vizsgálatok hiányában nehezen bizonyítható ugyan, de úgy tűnik, hogy az állomány fajtaösszetételének tekintetében is kétirányú hatással kell számolni. A rövidszőrű, főleg szarvatlan fajták nyugat-európai 3 Rodiczky J., 1905. 31. 55