Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

zárták —, közös nyájba hajtották, s legelni csapták a falvak erdeibe. Ott az állatok teljesen vadon éltek, fák és bokrok ágaival táplálkoztak. Senki nem őrizte őket. A gazdák csak a fialás idejére hajtották haza vemhes állataikat. Néha azonban a szabadban ellett a kecske, s a fiatal állat ki volt szolgáltatva az időjárás viszontagságainak. Amint a gida megerősödött, anyjával együtt visszahajtották az erdőre. Volt, ahol karámba teleltek a kecskék, s naponta más-más gazda ment ki, hogy vessen eléjük a hegyi kaszálókon termett szénából.

34 Szlovénia alpi területein régen külön kecskeistállók is, voltak (kozják) nem messze a háztól vagy kicsit távolabb, a hegyi réteken, ahol a tél folyamán a hegyi szénát feletették az állatokkal.

35 A téli legeltetés nyomait őrzi helyenként ma is a kecske legeltetésének rendje. A Bakonyban a TcecsTce/aZJcának nem volt meghatározott kiverési ideje, télen is kihajtották, csak förmetegben nem. Ilyenkor szénán, szalmán, gizgazon teleltették ki.

36 A kecskepásztorok szerződése sok helyen még a közelmúltban is egész évre szólt, csak akkor nem kellett kihajtani állataikat, ha olyan nagy volt a hó, amitől azok nem tudtak legelni. Az Aggteleki-karsztvidék falvaiban még a közelmúltban is gyakorlat volt a téli legeltetés. Mikor már kevés volt a kecske, s a csordával járt a legelőre, akkor a tehenek beszorulása után a kecskéket a télen is kijáró sertések közé hajtották, vagy a csordást „külön bérért" szegődtették a kecskék téli legeltetésére. Volt, hogy több falu, közösen fogadott pásztort a teleltetés idejére. A téli legeltetés ideje és útvonala általában rövidebb volt a nyárinál. Ilyenkor, délelőtt 9—10 órakor hajtották ki az állatokat, s délután 4—5 óra körül már hazatértek. A pásztor nem mindig maradt kint velük, naponta többször rájuk nézett, s csak délután szedte össze nyáját. Télen ugyanis azt sem bánták, ha az állatok véletlenül a másik falu határába tévedtek. Tavasszal aztán — ahol már nem volt külön kecskenyáj — széthajtották az állatokat, s ismét a többi kijáró állatcsapatba hajtották őket. A Bács-Kiskun megyei Kéleshalmon is közös nyájban tartották a kecskét a tél folyamán az elmúlt esztendőkben is, s az állatok a lábon álló, száraz tippan füvet legelték. A kecske korábbi tartásmódja tehát az egész éves legeltetésen nyugodott. Ennek oka elsősorban az lehetett, hogy — sajátos biológiai adottságai miatt — jobban tűrte ezt a fajta teleltetést, illetve kevésbé volt megbecsült állat, mint a többi. így — a takarmányozás 34 Kowalska—Lewicka, A. 1972. 140. 35 Novak, V. 1961. 656. 30 Tálasi L, 1939. 16, 25. 3* 35