Feld István - Juan Cabello: A füzéri vár (Borsodi Kismonográfiák 11. Miskolc, 1980)

1388-ban apja halálával Miklós lett a diósgyőri várnagy, majd hamarosan még fontosabb kormányzati posztra emelkedett: Szöré­nyi bán lett. A pohárnokmesterségben öccse, János követte, míg Imre, a legfiatalabb testvér, aki 1384-ben a prágai egyetemen ta­nult, a királynő udvari apródja lett. A testvérek együtt kapták ekkor Füzért és uradalmát, majd a török elleni harcokban tanúsí­tott érdemeiért csak Miklós a délvidéki Érdsomlyó várát. Ez utób­bit azonban a király 1392-ben elcserélte a füzéri uradalommal ha­táros Patak és Űjhely városaira és a közöttük fekvő várra. Miklós és János csak néhány évig élvezhették ezt a jelentős vagyont: a nikápolyi csatából a három testvér közül csak Imre tért vissza.' 7 1396 után, így Imre lett a család feje. Kezdetben ő is csak pohárnokmester volt, de ez a tisztség — ha nem is járt külön ha­talommal — biztosította számára a királyi tanácsban való részvé­telt. Erejét amúgy is diplomáciai feladatok kötötték le: kihasználva a török trónviszályt, utazásai során kapcsolatot teremtett a szultán ázsiai ellenfeleivel. Imre — akit Zsigmond egy oklevelében meg­nyerő külsejű, éles eszű, bátor katonának rajzolt —, sohasem felej­tette el, hogy családja kinek köszönheti felemelkedését. 1403-ban, amikor a régi arisztokrácia magukat mellőzöttnek érző tagjai fel­keltek Zsigmond ellen, mint diósgyőri várnagy, ő szórta szét Patak mellett a környék lázadó nemeseinek csapatait. 38 A hála az ural­kodó részéről sem maradt el: bőségesen jutalmazta híveit a fel­kelők javaiból. Imre Borsod megyében kapott tekintélyes birtokokat, melyek központjában hamarosan felépítette Csorbakő várát. Később emellett még Lubló, majd helyette a sárosi Űjvár és Podolin bir­tokosa lett 39 (19. kép). Élete végéig Zsigmond legmeghittebb hívei közé tartozott, 1404­től ő lett a király titkos kancellárja. 1408-ban természetesen bekerült a Zsigmond hűséges fegyvertársait tömörítő Sárkányos­társaságba/' 0 Ügy tűnik, hogy bár a család fő székhelye a terebesi Paries-vár volt — a hagyomány szerint, a városban 1400-ban új 37. Engel P. 1977. 24., 35. Perényi Imrére: ZSO. I. 481., Fügedi E. 1970. 94.; Patakra: ZSO. I. 1674. 38. Részletesen erről: Mályusz E.: Zsigmond király központosító tö­rekvései Magyarországon. In: Történelmi Szemle. 1960. 178., vala­mint Fügedi E. 1970. 121., Engel P. 1977. 22., 4L, Kemény L. 1912. 71. 39. ZSO. II. 2916., 2959., 2724., Engel P. 1977. 166., Fügedi E. 1975. 80. —, de nincs tudomásunk arról, hogy Podolinban élt volna cas­te! lum-építési jogával. 40. Engel P. 1977. 59—60. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom