Feld István - Juan Cabello: A füzéri vár (Borsodi Kismonográfiák 11. Miskolc, 1980)

Kőfallal védett várakat a 11—12. században még a király is keveset építhetett, ezek nagyobb számban csak a 13. században terjedtek el. Ez azzal magyarázható, hogy egyrészt építésük összehasonlíthatatlanul többe került, mint a sáncváraké; egy kővár emeléséhez olyan jelentős bevételekre és birtokokra volt szükség, mely ekkor az uralkodón kívül, csak igen keveseknek állt a rendelkezésére. Szerepet játszhatott ebben a lakás- és védelmi igények alacsony volta is, de legfőképpen az, hogy a kőfalak védte vár sokkal nehezebben lett volna bevehető, s így birtokosa bárkivel dacolhatott volna. Valószínű tehát, hogy mindaddig, amíg a nagy földbirtokokon nyugvó királyi hatalom elég erős volt, a földesúri osztály nem kapott engedélyt kővárak építésére. Hogy néhány nagyobb úr és nemzetség már viszonylag korán képes volt ilyen épületeket emelni, azt az általuk emeltetett nagy nemzetségi monostorok valószínűsítik. A 13. század elejétől azonban megrendült a központi hatalom, hatalmas földterületek jutottak magánkézre. A nemzetségi birtokaikat ekkoriban megosztó feudális urak egyre szélesebb köre számára nyílt meg a lehetőség kőfallal övezett vár építésére. Ehhez párosult a kényelmesebb, tartósabb, biztoságosabb lakhelyre való egyre nagyobb igény, de legfőképpen az a felismerés, hogy e várak az eddiginél jóval nagyobb hatalmat jelentenek egyre többre vágyó tulajdonosaiknak. II. Endre — kezdetben bizonyára a leghatalmasabb, az ország vezetésében részt vevő — főurak és ríemzetségeik törekvését még azzal is elősegítette, hogy nem csupán engedélyezte a várépítést, de számos királyi várat is eladományozott. Fia, IV. Béla kezdetben apjával ellentétes politikát kísérelt meg folytatni. Azonban a tatárjárás után — az ország védelmének erősítésére — maga is nagy számban adott birtokokat és várépítésre alkalmas helyeket mindazoknak, akiknek erre „a szükséges ismeretük és lehetőségük" megvolt. így hamarosan kővárak egész sorát mondhatta magáénak az ekkor kialakuló nemesség. De ezek végül is elsősorban nem az ország védelmét szolgálták — kis területük miatt a környék lakosságát általában be sem tudták fogadni —, hanem, mint az 1241 előtt épültek, birtokosaik hatalmát erősítették. Épp a hatalom volt a meghatározója ezeknek a gyakran „lovagváraknak" nevezett, jellegzetes középkori váraknak. A várúr hatalmát szolgálták egyrészt jobbágyai felett, de másrészt másokkal •— a többi birtokossal, sőt, az uralkodóval — szemben, azaz politikai súlyt, tekintélyt biztosítottak számára az országban. Az oklevelek szóhasználata szerint, „maguk és vagyonuk" védelmére emeltek várat a nemesek, a vár volt a földesúr székhelye, itt lakott, itt tartotta maga ós birtokai védelmére a katonaságát, amellyel azután 11