Szilágyi Miklós: A Hernád halászata (Borsodi Kismonográfiák 10. Miskolc, 1980)

lékezete szerint az itteni vizeket a hat tagú halászcsapat önállóan bérelte, s csak ők halászhattak a kétközzél. Szintén hetenként egykét alkalommal halásztak együtt, a fogás „közre ment". Annyi egyenlő nagyságú csomóba rakták, ahányan dolgoztak; egyikük háttal fordult, és társa rámutatván egy csomóra, megkérdezte: kié legyen. Vaktában sorolta a neveket. Vagy pedig nyíl húzással — cédulákra írt nevek kalapból való kihúzásával — osztották a csomókat. Kavicsos partra, porongra kerítettek a kétközzél. 5 méteres ladikjukra (amit a bőcsiek maguk készítettek) rárakták a hálót, beeveztek a vízbe, s lassan haladva eresztették a hálót. Az egyik apacs az indulás helyénél maradt, a másikat a túlsó partra vitték. Az apacsokra kötött köteleket megmarkolva mindkét parton egyenlő erővel húzták a hálót, majd a túlpartiak visszaeveztek a kötéllel a kiszedő helyhez. Mikor visszaértek, a háló a parttal félkörívet zárt be, s megkezdhették a kihúzást. Olyan helyen, ahol a meder szélesebb volt, nem tudták a hálót mindkét parton vontatni. Ilyenkor az indulás helyén csak egy ember maradt, aki az apacsnál fogva tartotta a hálót, a többiek pedig félkör alakban vízbe hányták, majd visszaeveztek a partra. Az öt ember hosszú kötéllel vontatni kezdte, és partra húzta a másik apacsot, majd mikor a partra ért, egyenlő erővel húzták tovább a két szárnyat. Hasonló méretű és használatú kétközhálóra. a gesztelyiek, gibártiak, vizsolyiak is emlékeztek, de eléggé hiányosan: halász-adatközlőink csak látták a szerszám hernádi használatát. Azt sem si19. kép: Kétközháló (Bocs — szóbeli információk alapján) 43