Veres László: A Bükk hegység üveghutái (Borsodi Kismonográfiák 7. Miskolc, 1978)

fúvás felfedezése után másodlagos jelentőségűvé válik. A fúvás forradalmasította az üveggyártást, lehetővé tette a gyors és biztonságos termékelőállítást. Legfontosabb eszköze az ún. fúvó pipa, amely egy kb. 1,5 méter hosszú, mindkét végén gömbszerűen kiképzett kovácsoltvas cső. Ennek segítségével fújható a folyékony üvegmasszából gömb, amelyet különböző eljárásokkal és eszközök segítségével, kívánt formájúvá lehet alakítani. A folyékony üvegmassza — attól függően, hogy tisztított vagy szennyezett — a zöld vagy fehér színű üvegtárgyak készítését teszi lehetővé. A színes üveg előállításának feltétele a különböző fémoxidok alkalmazása, de természetesen a fémoxidok mennyisége, a hevítés hőfoka és időtartama is fontos tényezője a színezésnek, így a kobaltoxid kék, a rézoxid zöld és vörös, a krómoxid sárgászöld, a cinoxid fehér vagy átlátszatlan, az arany pedig vörös rubinüveg előállítását teszi lehetővé. A színezés azonban az üvegdíszítésnek csak egyfajta lehetősége, eljárása. Az üveg díszei a formába fúváskor, a formák plasztikus kiképzései segítségével is létrehozhatók. Az üvegtárgyak felületére festéssel is kerülhetnek geometrikus, növényi vagy alakos ábrázolások. A festési díszítő eljárások sorában elsődleges szerepe volt a zománcfestésnek és az aranyozásnak. Ilyenkor a díszek magas hőfokon rögzítődtek az üvegfelületen. Az üveg művészi formálásának, díszítésének talán leglényegesebb eljárása az üveg olyan tulajdonságában gyökeredzik, amely egyetlen más anyagnál sem fordul elő. A folyékony üveg hűlés közben nyújthatóvá válik, s ezt a díszítés során változatosan fel lehet használni. Ugyanakkor a már szilárdulásnak induló anyag újra olvasztható, tehát a szilárd részeket a díszítés követelményeinek megfelelően lehet változtatni, alakítani. Évezredek óta ismertek olyan díszítőeljárások, amelyek az üvegfelületek bizonyos részeinek eltávolításán alapulnak. Ez történhet metszéssel, véséssel (szaknyelven: gravírozás). A metszés eszköze egy esztergapad forgó tengelyére szerelt kő vagy fémkorong, amely a forgás közben állandóan ráhulló kő vagy gyémántpor segítségével mélyíti az üveget. A megmunkált részek azonban érdesek és fénytelenek. Simává, ragyogóvá alakításuk csiszoZással érhető el. A csiszolást parafa vagy filc korongokkal végzik, amelyekre forgás közben szemcsés vasoxid kerül. Metszéssel alakíthatók ki a szögletes, kristályszerű formák, geometrikus és alakos díszek. A vésés pedig a leheletfinomságú, tökéletes vonalvezetésű ábrázolások díszítőtechnikája.

2 • • * Évezredünk üvegiparának történetét a velencei és a cseh üveg alakította. A velencei üvegipar azokon az üvegkészítési és díszítési eljárásokon alapult, amelyeket már az ókorban, különösen a római 6