Veres László: A Bükk hegység üveghutái (Borsodi Kismonográfiák 7. Miskolc, 1978)

adatok nem támasztják alá, de az első üveghuta helyének megjelölése mindenképpen helytállónak tűnik, mert 1712—1717 között Öhuta településtől északkeletre, a Márkus völgyben kezdődött meg az üveggyártás. A különböző forrásokban Huta, Diósgyőri Huta, Glashütten, Officina Vitriaria néven szereplő település az üveghuta szomszédságában kialakult településsel azonos, amelyet a 18. század második felétől a kialakult újabb hutatelepülésekkel szemben megkülönböztetésképpen — az időben korábban történt alapításra utalva — Öhutának neveztek el. Az első bükki üveghutát, az óhutai üzemet egy magánvállalkozó építtette az uradalom költségén, s használta, mint bérleményt. A bérleti díj fizetése mellett köteles volt az alapító tőkét kamatostól visszafizetni. Az üveghuta bérlője csak az előállított üvegtermékek felével rendelkezhetett, mert a másik felét be kellett szolgáltatni az uradalomnak. Ennek fejében az uradalom biztosította a huta működéséhez szükséges fa kitermelésére, szállítására és a huta körüli kisebb építkezésekre a Bükk környéki jobbágyfalvak lakosságának robotmunkáját.

62 Az első üveghutásokat nemcsak telepeseknek, hanem kiváltságoknak örvendő szakmunkásoknak is tekintették. 1735-ben a szepesi magyar kamara újból megerősítette a hutások azon jogait, amelyeket a letelepedéskor kaptak. A rendelet szerint a hutások „nem tekinthetők urasági szolgáknak, jogállapotukban különböznek a lakosság többi részétől". Nem kellett adót fizetniük és szabadon használhatták az erdei utakat. A mészégetéshez, valamint az üvegkészítéshez szükséges fát is szabadon termelhették ki. A hutáslegények a hutásmester, vagyis a hutabérlő alkalmazottjai voltak, tőle kapták a fizetésüket és az uradalom nem tarthatott igényt szolgálataikra.

63 Az óhutai üvegkészítő üzem munkásainak, illetve az első hutatelepülés lakói egy részének nevét a diósgyőri plébánia anyakönyvei őrizték meg, mert Óhuta 1730— 1748 között a korábbi időszakkal ellentétben már a diósgyőri egyház fiókegyházai közé tartozott. Az egyházi iratok a következő neveket őrizték meg: „Anna Palacik, Csupko Pal, Urban Ilona, Helembai Boldisar, Nagy Judit, Joseph Czupka, Georg Fignar, Anna Jelecsik, Andreas Virág, Maria Kecsinorka, Georg Opprendek, Maria Venzel, Gasp. Gedeon, Maria Vojcsan, Maria Vojcsan, Jos. Tóth, Zúza Kedelin, Novik(?), Tokar(?), Taligas(?), Ilona Urban." Az első hutások neveinek nyelvészeti elemzése azt mutatja, hogy többségükben szlovákok, részben lengyelek és magyarok voltak, akik a Felvidék különböző területeiről települtek be. Letelepedésük a Bükk hegység déli, vízben és termőterületben szegény, emberi letelepedésre alkalmatlan területére történt, ahol csakis az üveggyártás hozott létre települést.

64 A lakosság nagy része még a 18. század derekán is idegen anyanyelvű volt, „fele sem beszéli a magyar nyel19 vet."

65