Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

A 17. század végén már helyenként feltűnt szlovákok és kárpátukránok mellett nagyobb számban az 1730-as évektől kezdve érkeztek kárpátukránok Mikóházára, Rudabányácskára, Füzérre, Bózsvára, Pálházára és Filkeházára, s magyarokkal keveredve éltek együtt. A nagyobb arányú szervezett telepítést az 1760-as évektől kezdve a Károlyi család indította meg. Nagy erdőirtásba kezdtek, és ekkor alapították az első üveggyártó hutákat is a Hegyközben. 1770—1794 között települt meg a szlovák jellegét máig is legjobban megtartó Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta és Hollóháza. Területünk falvai közül Nyírit, Pusztafalut, Pálházát, Füzérradványt, Kovácsvágást, Füzérkomlóst, Füzérkajatát kevésbé érintette a betelepítés, így azok magyar jellegén nem változtatott. Széphalom és Alsóregmec a 18. században még szlovák, de nagy számban telepedtek le szlovákok Mikóházán is. Az 1940-ben Széphalomhoz csatolt Hoszszúláz falut 1785—1789 között német telepesek alapították, de lakói néhány emberöltő alatt elmagyarosodtak és elszlovákosodtak. Vilyvitány a magyar Vily és a szlovák, kárpátukrán, magyar lakosságú Vitány egyesítéséből jött létre 1940-ben. A 18. század folyamán kialakult nemzetiségi kép a 19. században, a nemzetiségek egymás mellett élése, kölcsönhatása révén sokat változott. A terület népének tárgyi és szellemi műveltségében azonban még ma is sok olyan elemet találunk, melyek az Északkeleti Kárpátok kultúrájához vezetnek, s ezek eredetét a korábbi telepítésekben is kereshetjük. A hegyközi lakosság foglalkozási viszonyait, megélhetési lehetőségeit a statisztikai adatok és a népi kultúra recens emlékei alapján a 19. század második felétől részletesen ismerjük. Az 1950-es évekig a Hegyköz legtöbb falujában továbbra is a földművelés és az állattartás a megélhetés alapja. A rossz természeti adottságok miatt azonban még a szántófölddel rendelkezők is egyéb kiegészítő foglalkozást űztek. A gazdák a mezőgazdasági munkák szüneteiben fuvarba jártak. Pusztafalu, Füzér, Füzérkomlós, Nyíri, Füzérkajata, Pálháza lakosai fát fuvaroztak a Károlyi uradalom hatalmas erdőségeiből a füzérkomlósi és pálházi rakodóba. Az 1920-as évekig, amíg a hegyközi kisvasút meg nem épült, a két rakodótelepről is ökrös és lovas fogatokkal szállították a fát Sátoraljaújhelybe. A Hegyköz peremén fekvő községek (Pf., Ny., F., Fka., Kv., Kh., Nh., Vh.) igával nem rendelkező családjainak télen az erdő jelentette a fő megélhetést. Fát vágtak és szállítottak az uradalmi erdőben. A férfiak a Hegyköz minden falujában értettek a famunkához, de néhány községben (F., Pf., Kv., Kh., Nh., Vh.) a faeszközök készítése különösen kiemelkedő jelentőségű volt. A hegyköziek szántója mindig kevés és gyengén termő volt, ezért a zsellérek mellett még a néhány holdas gazdák is páronként összeállva kepét aratni jártak a délebbre fekvő hegyközi falvakba, a Bodrogközbe, a Hernád völgyébe és az Alföldre. Pusztafaluból 8