Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

Amikor a fiú és a lány megegyezett a házasságban, a legény sgy 3° beszédű rokonával elindult lánynézőbe. Szombat, vasárnap este mentek széna- vagy állatvásárlás ürügyén, végül elmondta a kísérő a lány szüleinek, hogy lánynézőbe jöttek. A lányt csak később hívták be. A vendégeket a századfordulón pálinkával, szalonnával, kolbásszal kínálták. Ha a lánynéző kedvezően végződött, akkor következett a lánykérő. Filkeházán a legény szülei, Mikóházán a legény egy idősebb rokon férfival, Pusztafaluban két rokon férfi ment kérőbe szombaton vagy vasárnap este. Legtöbbször nem mondták el nyíltan a szándékukat, hanem valamilyen ürüggyel érkeztek. Pl. tehenet akarnak vásárolni, vagy utasok és szállást kérnek a házigazdától. Mikóházán nem ülnek le addig a kérők, „míg a virágot, akit kiszemeltünk, nem engedik leszakasztani". Alkudozás után végül kijelentik a szülők: „Megengedjük, hogy leszakítsák." A vendégeket ezután leültették, megvedégelték és megbeszélték az esküvő és a lakodalom részleteit. A lány csak ezután jöhetett be a szobába. Pusztafaluban egymás után háromszor mentek kérőbe, s csak harmadszorra kaptak igenlő választ. A menyasszony szülei egy hét múlva mentek el a legényes házhoz. Mikóházán kuciknézőnek hívták a látogatást. Ilyenkor beszélték meg az anyagi kérdéseket: mit és mennyit adnak a lánnyal. Rendszerint a lány ment menyecskének a vőlegény házához, s a hozománya tehetségtől függően változott, de állandó elemei voltak: komót, karosláda, ágy, dunna, derékalj, párnák, lepedők, kendők, abroszok, zsákok, ruhanemű. A hozománynak csak egy részét, az ágyneműt vitték át a lakodalom előtt, a többit az esküvő utáni napokban szállították át a vőlegény házához. A lakodalom előtt legalább három-négy héttel, szombaton este tartották a kézfogót a lányos háznál. Ezen a szülőkön kívül mindig részt vett egy vagy két lánykiadó és kikérő, s a legközelebbi rokonok. A filkeházi kézfogón a lánykiadók hosszú kendőt viseltek a vállukra kötve, a mellükre pedig rozmaring bokrétát tűzött a menyasszony. Ugyanilyet kértek a vőlegény kikérői is, amikor valamilyen ürüggyel bejutottak a házba. Kétszer szalmakötelet és szalmával átkötött csenálbokrétát hoztak be, amit nem fogadtak el. Harmadszorra kapták meg az igazi kendőt és a bokrétát. A lánykérők ezután a menyasszonyt kérték a kiadóktól. Először egy boszorkánynak, másodszor viselősnek felöltözött lányt vezettek be. A harmadiknak kisbaba volt az ölében. A vőlegény nem fogadta el egyiket sem, erre hozták be az igazi menyasszonyt. Pusztafaluban két álmenyaszszony volt: egy-egy, lepellel beborított, fejére rostát húzott asszony, nyakában csengővel. Ezután következett a jegyváltás. Egy tányéron behozták a vőlegénynek szánt bokrétát és jegykendőt, melyeket a lány készített. A filkeházi és pusztafalusi kézfogón egyaránt 81 szokás volt, hogy a vőlegénybokréta helyett először színes papírral