Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

lyébe rakták és főzni kezdték. Amelyik derelye legelőször feljött, olyan nevű férje lesz a lánynak, ami a papíron szerepelt. Mikóházán a 12 papírdarabból naponta tűzbe dobtak egyet András naptól kezdve, s az utolsó papírszeletre írt nevet viseli majd a lány férje. András napon a lányok kötelet, gallyból font koszorút dobáltak a gyümölcsfákra. Ahányadik dobásra fennmaradt a fán, annyi év múlva mentek férjhez. Gyakori volt a karóolvasás is. Amilyen for­májú a kilencedik karó a kerítésben (kicsiny, nagy, görbe), olyan lesz a lány szeretője. András estéjén kellett a lányoknak belerúgni a disznóólba. Ahányat röfögött a disznó, annyi év múlva megy férjhez. Luca napja (december 13.) a fiatalok szórakozási alkalma volt, de sok hiedelem is fűződik hozzá. A fiúk raónónak (Fk., Nb., P., Fh., Fka.) öltöztek: fehér lepedőt borítottak magukra, arcukat ko­rommal vagy liszttel kenték be és úgy ijesztgették a lányokat. Szép­halomban a fiúk lányoknak, a lányok fiúknak öltöztek fel, s páro­sával járták a házakat, kezükben kosárral. Szótlanul jártak-keltek, nézték, mit lehetne elvinni. Ha nem ismerték fel őket, kenyeret, sza­lonnát kaptak a háziaktól. Luca nap a boszorkányok elleni véde­kezés napja is. Katolikus családoknál szentelt füvet parázs fölé rakva megfüstölték az istállót és szenteltvízzel meglocsolták. Az is­tállóajtóra keresztet meszeltek, és befokhagymázták még a refor­mátus falvakban is, így a boszorkányok a következő évben nem tudnak bejutni a tehenekhez, nem tudják elvenni a tejhasznot. Luca naptól karácsony vigiliájáig készítették a legények a lucaszéket úgy, hogy naponta csak egy mozzanatot végeztek rajta. Az éjféli misén a templomban a székre ülve megtudhatták, hogy ki a boszor­kány a faluban, mert annak szarva van, vagy háttal ül az oltárnak. Hasonló módon készítettek ostort is, és ha ezzel vigília estén itatni hajtották az állatokat, egyet pattintva megjelentek a boszorkányok. Ha valaki Luca napkor kiment a keresztútra, s ott egy szénvonóval kört rajzolt, abba keresztet, s erre ráállva meglátta a boszorkányo­kat, de azoknak nincs hatalmuk rajta. Luca napi férjjóslás volt a kulcslyukon való ólomöntés. Amilyen szerszámra hasonlított a kiömlő ólom, olyan foglalkozású lesz a lány jövendőbelije. A férjvarázslás Lucától karácsonyig is elhúzódott. Luca napján 13 cédulára fiúneveket írtak a lányok. Naponta megné­zetlenül tűzbe dobtak egy-egy cédulát, s csak az utolsót nézték meg karácsony első napján; olyan nevű lesz a férjük. Luca nap tiltották a varrást, mert nem fognak tojni a tyúkok. Aki Luca napkor szapul, szerencsétlenül fog járni. Nem lesz bolha a családban, ha e napon a szomszéd udvarára öntik a szemetet. Analógiás úton általános volt a Lucától karácsony vigiliájáig terjedő 12 napból jósolni a következő év 12 hónapjának időjárására. A téli ünnepkör szokásainak és hiedelmeinek zöme karácsony­97 hoz fűződik. Egyházi ünnep jellege mellett sok hiedelem utal arra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom