Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

szel, makkhullás után, a gazdák makkoskondást szerződtettek a hízók mellé. Legtöbbször egy-egy soros gazda is segített éjszakánként a kondásnak. A makkoló nyáj addig maradt az erdőn, amíg a disznók kellően meg nem híztak, illetve a termés el nem fogyott, vagy a kemény tél be nem kényszerítette őket. A 3—4 hónapi makkoltatás után a 80—90 kg-os süldők másfél mázsára is meghíztak. A makkon hizlalt sertés húsáról és szalonnájáról azt tartják, hogy sokkal zsírosabb és jobb ízű, mint a kukoricán hízotté. A makkoltatás megszűnése után a szegényebb családok összegyűjtött makkal pótolták a kukoricát. Nyáron a fejősteheneket, borjakat, juhokat és sertéseket a legelők tartják el, ilyenkor alig kell gondoskodni egyéb takarmányról. A hegyközi legelők közepes minőségűek. Felosztatlan állapotban a falu közös tulajdonát képezték, melyből az egyes gazdák közös megegyezés alapján részesedtek. Az állattartó gazdákat tömörítő szervezet a Közbirtokosság volt, ez intézte a legelővel kapcsolatos ügyeket, gondoskodott a legelők karbantartásáról, a legeltetés megfelelő rendjéről és a pásztorok fogadásáról. A közbirtokosságok a Legelőtársulatot és az Erdőbirtokosságot foglalták magukba. Az 1900-as évek elején külön Legeltetési Társulatok alakultak, majd az 1950-es évek elejétől Legeltetési Bizottságok működnek falvanként. Az egyes gazdák a legelő jog vagy legeltetési jog alapján hajthatták ki állataikat a legelőre. A legelőjog eredetileg a szántóföld területétől függött, de a jogot vásárolni is lehetett. Egy jog után a legtöbb faluban egy számosállatot (1 szarvasmarha vagy 2 növendékmarha, illetve 2 juh vagy 2 kecske) hajthattak a legelőre. A legelőket évente egyszer, tavasszal megtisztították a bokroktól, hantoktól. A legelőortásva vagy közmunkára minden gazda legelőjoga arányában volt köteles kiállni. A Hegyközben a fejősteheneket és borjakat a naponta kijáró csordában legeltették, őrzőjük a pásztor vagy csordás. A sertések őrzője a kondás, a juhokét bacsónak vagy juhásznak mondják. A pásztorok az 1950-es évekig a föld nélküli zsellérekből és a szegényparasztok közül kerültek ki. Ekkortól cigányok alkalmi foglalkozása lett a pásztorság. Az utóbbi 50—70 évben a legtöbb faluban csak csordás és kondás volt. Kettőjük közül a csordásnak volt nagyobb rangja, „az állatokbul kifolyólag". A pásztorokat régen a késő őszi hónapokban vagy karácsony és újév között fogadták. Az 1930as, 40-es évektől kezdve áprilistól, májustól szerződik egy évre, vagy csak egy legeltetési idényre. A pásztorfogadásra közgyűlést vagy választást hívott össze a közbirtokosság vezetősége. Elkészítették a kommenciós levelet, melyben szerepeltek a bér- és munkafeltételek. A pásztor járandósága községenként változó, de a következő elemekből állt: termény, amit összességében vagy számos állatonként állapítottak meg; paszulya, ill. bab (1—2 liter házanként vagy marhánként); krumpliföld vagy krumpli; kenyér (az 1930-as, 40-as éve- 46