Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

raktak rá. A fahenger az első világháború utáni években terjedt el a nagybirtokon látottak alapján. A Hegyköz gabonatermesztésében évszázadokon keresztül az őszi búzának volt a legnagyobb jelentősége. Ennek több fajtáját ismerték: trencsén- vagy vadbúza, hatvani búza, Székács búza, Bánkúti és Fleischmann búza. A tavaszbúza vetése már ritkább vidékünkön. A gabonának nevezett rozs kedvelt növény a Hegyközben. Legrégebbi általánosan elterjedt fajtája a havasi gabona. A paraszti birtokokon még a múlt században is jelentős a kétszeres, ami helyenként még a tiszta búza termelését is meghaladta. Régebben kevés árpát termesztettek, csak a múlt század végétől terjed, s néhol az összes szántóföld ötödrészén ezt vetnek. Különösen a Hegyköz zordabb éghajlatú északi falvaiban termesztették nagy területen a zabot. Jelentősége a kukorica és burgonya térhódításával erősen csökkent. A régebbi századokban, a kukorica megjelenése előtt, a Hegyközben is ismerték a pohánkát vagy tatárkát, melyből zsámisfcának nevezett pépes ételt készítettek. Ritka növény volt a köles. A vetőmagot a legtisztább, legszebb kalászú gabonából még aratáskor kiválasztotta a gazda, de gyakori volt a más vidékekről (pl. Bodrogközből) való cserélés is. A vetni való gabonát az üszök ellen csáuázással kezelték. Az első világháború előtt mésszel kevert rézgáliccal forgatták össze. A Hegyközben a kézzel vetés az általános, vetőgépet csak a második világháború után vásároltak a déli falvakban. A mag kiszórását abroszból vagy ponyvából végezték, itt a zsákból való vetés ismeretlen. A magyar falvakban mindig férfiak vetnek, nők csak a szlovák községekben értenek ehhez a munkához. A ponyva két szalagját összekötve veszik a vállukra, beletöltik a búzát, majd a másik két kötőszalagot bal kézzel fogják, jobb kézzel pedig a búzába markolva hintik el a gabonát. A vetés kezdetét az időjárás szabja meg, de a hagyomány szerint, ennek vannak községenként változó alkalmas napjai. Régebben az égitestek járásától tették függővé a vetés időpontját. Akkor kellett elkezdeni a gabonavetést, amikor a Fiastyúk először megjelent az égen. Nagy örömmel várták az újholdat, mert az ilyenkor elvetett magból olyan gyorsan növekszik a csíra, mint a hold. A katolikus falvakban vetés előtt levették a kalapjukat, keresztet vetettek, és „Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevében" fognak a vetéshez. A reformátusok megemelték a kalapjukat és Isten áldását kérték a munkához. A hagyomány szerint vetés közben nem szabad beszélgetni és dohányozni, mert üszkös lesz a gabona. Az elvetett magot elboronálják, újabban meg is hengerlik. Ha nagyon gordonyos, gazos a kikelt vetés, akkor gordonyozóval tisztítják meg. A katolikus falvakban májusban tartják a búzaszentelést vagy határ szentélést, s ilyenkor mindenki hazavisz egy-egy szálat imakönyvében a megszentelt búzából. 34