Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

megkezdődött a kukorica és a burgonya nagyobb mértékű termesztésével. Az ugar egy részét fokozatosan kapásokkal ültették be, a két világháború között pedig a pillangósoknak, bükkönynek, csalamádénak is itt szorítottak helyet. A jobb módú gazdák azonban még ekkor is hagytak egy-egy darab ugart. Az ugarföldek a két világháború között tűntek el a takarmánynövények — mint jó talajjavítók — széles körű elterjedésével. 1945 után is megmaradt a nyomásos gazdálkodás ugar nélküli változata, de a földosztás során juttatott földek már nem vettek részt a vetésforgóban, azokon szabad gazdálkodás folyt. Az ugar mellett parlagolással is igyekeztek javítani a földet, elsősorban a nehezen megközelíthetőeket. Egykor a szántóföldeket is irtással hódították el az erdőtől. Maguk a falvak is irtásokon települtek, amit pl. Kovácsvágás neve is bizonyít. Nagyobb arányú erdőirtások a 18. század végén, 19. század elején folytak a betelepítések hatására. Az irtást a fák kivágásával kezdték, majd kiszedték a tuskókat. A talajt kétágú kapával, dgús kapával törték fel, s a használhatatlan fát a helyszínen elégették. Az uradalmi erdőből irtással nyert földet három évig ingyen használhatták a jobbágyok. Azokban a falvakban, melyeknek földjei jórészt irtásos jellegűek (H., Kh., Nh., Vh.), nem volt nyomásos gazdálkodás. Ugyancsak nyomáson kívüliek voltak a kenderföldek, de a 18. század végén, 19. század elején megjelenő kukoricának, krumplinak is hosszú ideig nem volt helye a nyomásban. Az alacsony évi középhőmérséklet, a magas évi csapadékmenynyiség mellett a szegény és silány talaj sem kedvez a hegyközi földművelésnek. A szántóföldek sok helyen kövesek, néhol kavicsosak, terméketlenek. A földek gyenge minőségét még fokozza a víz romboló hatása, mely ellen a lépcsős vagy garádicsos földekkel, azaz teraszos földműveléssel védekeztek. Régebben általános volt, hogy a szántóföldeket szőrös mezsgyék, szőrös barázdák választották el. A talaj javításának legrégebbi módja a már említett parlagolás és ugarolás. A hegyközi szántóföldek gyenge minősége miatt már a 18—19. században jelentős a trágyázás. Több falu 1826-os leírásánál olvashatjuk: „Szántóföldjei általlyán fogva Dombosak, határja Hegyes Völgyes Kövitses ritka — a trágyát nagyon meg Kivánnya melly nélkül majdan semmit sem teremne" (Országos Levéltár, Károlyi Levéltár 16. cs. No. 159). Leginkább a kapások alá trágyáznak. Ezek közül is elsősorban a krumpli kívánja a kövérítést, de többnyire a kukoricát is megtrágyázott földbe ültetik. A korszerűbben gazdálkodók arra törekedtek, hogy a földek lehetőleg minden harmadik, negyedik évben megkapják a ganéjt. A trágyát ősszel, télen és tavasszal hordták ki a szántóföldre szekérrel és szánkával. A föld végén szarvasba rakott trágyát apróbb csomókba, kopkába, kuklyába rakják, így könnyebb szétoszlatni, szétrázogatni. A Huták határának jelentős részét nem lehet szekérrel vagy szánnal megközelíteni, ezért itt a trágyahordásnak is sajátos módja alakult 30