Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

A favágók tavaszi munkája volt a cserhántás, a tölgyfa kérgének a lenyúzása. Áprilisban, májusban végezték, amikor már megindult a nedvkeringés a fában. Méteres darabokra vágták, majd a kérget csíkokban, nyersen a cserhántó késsel (nozik) nyúzták le. A lenyúzott kérget stelázsiba rakva szárították 2—3 napig. Száradás után cserkötőgéppel, dróttal henger alakú csomókba kötötték, és fuvarosok szállították Sátoraljaújhelyre, Sárospatakra. A cserhajból többek között festéket készítettek. A kereskedők rendszerint még lábon megvették a fát az uradalomtól, vagy közbirtokosságtól, és ők fogadtak munkásokat a cserhántáshoz. A tűzifának való gallyat a favágók után az asszonyok szedegették össze, s esténként egy-egy ponyva száraz gallyat vihettek haza az uradalmi erdőből. Fahordáshoz a ponyva két átellenes kötőszalagját, trakkját vagy tracs/cáját behajtották, erre rakták a terhet, majd a másik két szalaggal vették vállukra. A Hutákban speciális hosszú, széles kötéllel, a rucrafckal vették hátukra a ponyvába kötött tüzelőt (7. kép). A tűzifának hazahordott ölfát, vékonyabb szálfát és száraz gallyat az udvar végében tárolták, amit leggyakrabban favágatónak neveznek. Asszonyok és lányok tavaszi munkaalkalma volt az uradalmi erdőben a facsemeték ültetése és ápolása. Ehhez ortókapát használ6. kép. Szálfával megrakott szekér rögzítése. Kishuta. Petercsák T. felv.