Vass Tibor: Jelbeszéd az Ózdi Finomhengerműben (Borsodi Kismonográfiák 5. Miskolc, 1977)

írógép A címszóra utaló jel. Jele: Gépelő mozdulatokkal a gépelés imitálása. Kártya Szenvedélyes kártyázók is akadtak az üzemben, akik szabad idejüket kártyacsaták megrendezésével töltötték el. Filléres alapon játszottak, a kártyán kívül mindenről megfeledkezve. Ezeket a köz­ismert „zsugázó"-kat sokszor ugratták jelbeszéddel, munka közben. Jele: Az egyik félig ökölbe szorított és oldalt néző ujjakkal tar­tott kéz felett, a másik kéz kártyakeverő mozdulatokat tesz. Kerékpár A gyár vidéki dolgozóinak túlnyomó része gyalog közelítette meg munkahelyét. Ezek nagy örömmel üdvözölték az 1920-as évek közepén a kerékpárvásárlási akciót. Ez kedvező volt számukra, mert elfogadható áron kerékpárt vásárolhattak részletre. A részletet ke­resetükből vonták le. A kerékpárokat az üzem területén tárolták, szabad idejükben ápolgatták. A kerékpárral, azok egyes alkatrészei­vel új kifejezések is bevonultak (kerékpárcsengő, kerékpárlámpa, kerékpárlánc és kerékpárpumpa) a jelek útján érintkező finomhen­gerművi ek szótárába. Jele: Az egyik kéz, kissé felemelt láb, pedált taposó mozdulatot végez. Esetleg a két kéz, képzeletbeli kormányt fog. Kézvédő, kesztyű A munkavédelmi osztály működése előtti időszakban, a védő­felszerelések használata nem volt előírás. A kéz védésére egyetlen eszköz állt rendelkezésre, a tenyérvédő. Ez a vékony bőrből álló, jó nagy tenyérnyi hosszúságú és szélességű négyszögletű lap, az egyik végén fel van hasítva, a szélétől számítva kb. 15 mm-nyi távolságra. Ezen a hasitokon dugja be a dolgozó a kezét úgy, hogy a lap a te­nyeréhez feküdjön, a 15 mm széles csík pedig a csuklójára simul. Ez a csuklóhoz simuló bőrcsík akadályozza meg a kézvédő (tenyér­védő, kézbőr) lecsúszását munka közben. Mivel a tenyérvédő nem minden esetben nyújt tökéletes védelmet — konkrét üzemi balese­teken okulva —, egyes munkahelyeken, vagy bizonyos munkák vég­zése esetén a bőrkesztyű (főleg kétujjú) használata kötelező. Jele: Az egyik előrenyújtott, lefelé néző tenyerű kézfejen a másik kéz tenyerével simogató mozdulatot és mozdulatokat végez. Ez a mozdulat az ujjhegytől visszafelé irányul. (Tulajdonképpen a kesztyűfelhúzás imitálása.) öngyújtó A címszóra utaló jel. Jele: Az ökölbe szorított, előrenéző egyik kéz felfelé néző nyúj- 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom