Katona Imre: Miskolci kőedénygyárak (Borsodi Kismonográfiák 4. Miskolc, 1977)

árusításával, pedig adatok tanúsítják, hogy — talán 1845 végén, de 1846 elején már egészen biztosan — működik a miskolci kőedénygyár. Barkassy Imre, a gyár ez időbeni tulajdonosa, aki Pesten is megpróbál áruinak depositóriumot állítani, de úgy látszik, nehéz anyagi helyzete miatt nem tud annyi árat előállítani, mely ennek fenntartásához és működéséhez elegendő, ezért egy-két évi sikertelen kísérlet után eláll szándékától, és megelégszik kőedényeinek helybeli árusításával. Bizományosa Súlyán Alajos volt, aki a „Tevénél" című kereskedésében árulta Barkassy kőedényeit. Barkassy kőedényeinek hirdetésével 1847. január 2-án találkozunk első ízben. Noha a miskolci városi tanácson már 1846. jan. 2-án „kiadatni határoztatott" Barkassynak az a bizonyítványa, mely tanúsítja, hogy a „Miskolczi porczellán gyárba folytonosan dolgoznak", ennek ellenére mégis csak 1846 végén kerülhetett sor az első égetésre, amit bizonyít az is, hogy az 1847. január 2-án kelt hirdetésben úgy emlegetik Barkassy kerámiáit, mint „a Miskolczi Porczellán és Kőedénygyár legújabb készítményei"-t. Ezek — mint olvashatjuk — „jóságok, úgy csinosságok tekintetiből nemcsak a gyár virágzó idejebeli, közkedvességű gyártmányaival, de a vidékünkben jelenleg illy nemű gyárak műveivel is méltán versenyezhetnek..." 1848 januárjában Súlyán Alajos egy másik hirdetésében már nincsen említés a miskolci kőedényekről, valószínűleg ekkor már nem folyt égetés Barkassy kőedénygyárában. Tudjuk, hogy Barkassy is Butykay és Povovszky sorsára jutott, ezekhez hasonlóan ő is csődbe jut, illetve hogy a fenyegető csőd elől kitérjen, bíróságilag zároltatja vagyonát. Csak 1854. december 21-én találkozhatunk hirdetéseink közt a „miskolczi kőedény"-ekkel.

42 Furman Frigyes — Povovszky bizományosa — kapott ismételten jogot a miskolci kőedények árusítására. Ekkoriban Mildner Alajos és a pesti Gräfl Ferenc volt a miskolci kőedénygyár tulajdonosa, így tehát a kőedények árusítását Gräfl végezte, saját pesti üzletében. Gräfl Ferenccel gyakran találkozhatunk, a pesti kereskedelmi és iparkamara levelei közt. Mint Mildner társtulajdonosa, Pesten árulta a miskolci gyár kőedényeit. Még 1856-ban is szerepel, viszont 1867-ben — tíz év múlva — már Mildner Alajosé és feleségéé, Gräfl Franciskáé az a gyárépület, melyet hosszas huzavona után a tanács szegényápoldának 1867-ben megvásárolt. Éppen a pesti és miskolci árusítással állhat összefüggésben a miskolci kőedénygyár kétfejű sasos címeres jegye alat olvasható „Miskolcz" városnévnek magyar, ill. németes írásmódja. Ugyanis a német — vagy gót betűs, „Miskolcz" neves jegyű edények az akkor nagyrészt németül beszélő Pesten — Gräfl üzletében — kerülhettek eladásra, míg a latin betűs jeggyel ellátott edényeket közvetlenül Miskolcon, Súlyán Alajos üzletében árusíthatták. Miután ez a Gräfl Ferenccel való társtulajdonlás csak egy ideig — Gräflnek az 1850-es évek közepén bekövetke-