Bakó Ferenc: Bükki barlanglakások (Borsodi Kismonográfiák 3. Miskolc, 1977)

jainkig tartó gyakorlata. A kezdet, az elsőbbség problematikája azonban még ebben az esetben sem lenne egyszerű, mert annak a feltevésnek semmi sem mond ellent, hogy a szerzetesi cellák már egy nép vagy törzs által használt barlanglakások példáját követték. A közösségi termek ugyanúgy feltételezhetők világi használatban is, csak éppen hazai példát alig tudunk felmutatni. Ehhez a problémakörhöz tartozik még a kaptárkövek, kőbe vájt fülkék előfordulása a barlanglakások régiójában. A két jelenség kapcsolatára az előbb említett demjéni eseten kívül további példák állnak rendelkezésünkre, önmagában az, hogy Noszvajon az egyik pinceház oromzatában vagy az egerszalóki kőkunyhó felett kaptár­fülke látszik, nem bizonyítja ezt a kapcsolatot annyira, mint a bar­langlakások és a kaptárkövek tágabb értelmű együttes előfordulása a Bükk hegység körzetében. Saád Andor vizsgálatai kimutatták, hogy Kacs, Tibolddaróc, Cserépváralja, Cserépfalu, Bogács, Szomo­lya, Eger, Noszvaj, Egerszalók, Demjén (és Sirok) határában marad­tak ránk ezek a sajátos emlékek, azaz éppen azoknak a települé­seknek a közelében, ahol barlanglakások vannak. Saád kutatásai után bizonyítottnak vehetjük, hogy a fülkék az extenzív méhészke­dés emlékei, eredetük pedig visszanyúlik a XI— XII. századba. 66 A tihanyi barlangkolostor példája mindezeken túl a más tájak, más népek felé feltételezhető kapcsolatokra is figyelmeztet. Magyar­országon a „föld alatti lakóházak"-ról 1930-ban készített összeírás adataiból arra lehet következtetni, hogy a Bükk-vidék riolittufába vájt építményei mellett más tájakon is voltak hasonló, a föld alá rej­tett lakások, 67 ezek azonban túlnyomórészt egyéb anyagban, így ke­vésbé tartós homokkőben vagy löszben vannak. Ezek az anyagok alkalmatlanok arra, hogy a Bükk hegységihez hasonló és azzal egyenértékű építményeket alakítsanak ki bennük és ezt lehet elmon­dani a Kárpát-medence egyéb területein ismert barlanglakások­ról is. 68 A Kárpát-medencén kívül a barlangépítmények széles körű elter­jedését ismerjük, méreteiket, rendeltetésüket, anyagukat tekintve, a legkülönbözőbb változatokban. Mellőzzük most az ázsiai, főleg indiai barlangtemplomok és lakóépítmények számunkra egzotikus rendsze­reit vagy az amerikai földrész barlanglakásait és összpontosítsuk fi­gyelmünket arra a területre, amellyel történelmi, kulturális kapcso­latok egyáltalán elképzelhetők, feltételezhetők. 69 A barlangtelepülések legismertebb hazája Kisázsia, ahol ezeket már századunk eleje óta többen leírták, rendszerezték és elemezték. Helyzetüket, elhelyezésüket tekintve, két alaptípusba oszthatók: az egyik a környezethez viszonyítva vízszintes fekvésű, mint nálunk a pince típusú ház, a másik egy domb belsejében, egymás feletti 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom