Bakó Ferenc: Bükki barlanglakások (Borsodi Kismonográfiák 3. Miskolc, 1977)

Az első tudományos értékű tudósítás a noszvaji barlanglakásokról Herman Ottótól származik, aki 1901. július 25-én megfordult itt és feljegyzett naplójába néhány megfigyelést.

33 Bogács felől érkeztek a faluba és „azonnal a dombon akadtunk a barlanglakásokra, melyek trachittufába vannak vájva" — írja. Ez a „domb" az északi csoport, a Pince-sor volt, ahol Herman O. a régiesebb típusokat figyelhette meg. Rendszerezte is őket, amikor megállapította, hogy „három typuszt nyújtottak, úm. 1. egyszerűen a tufába gödörszerűen süllyesztett «gádorral», 2. laposan fedett gádorral, és 3. zárt, részben leczes deszka gádorral, mely házikó alakú". A három típusból az elsőt és annak két változatát alaprajzban meg is örökítette. Feltételezzük, hogy az elsőt, mert erről még a következőket írja: „A mélyre süllyesztett és fedetlen gádorral bíró barlang gádorjában nyílt vagy fedett gödör van, melyben az esővíz felgyűlik, amelyet felhasználnak, ha sok, ki is merítenek". Gödör tehát a fedetlen gádorral kapcsolt lakások előtt van és mind a két alaprajz gödörrel készült. Az első barlanglakás igen egyszerű hajlék, a fedetlen gádorból apró ól, talán baromfiól nyílik és két kicsi, bizonytalan rendeltetésű „fülke". A szoba ábrázolása szűkszavú, rajta sem a tüzelőberendezés, sern a bútorzat nincs feltüntetve, csupán annyi, hogy ajtaja mellett két ablakocska adott a szobának világosságot (40. kép). A másik lakás valamivel fejlettebb, tágasabb gádorába lépcső vezet le, mellette tenyérnyi kert: „a kert alig 2 négyzetméternyi falazott tér, humusszal feltöltve, ahol egy kis zöldség terem". A gádorhoz itt is ólacska kapcsolódik, a „boltozatosán vájt" szobából pedig szűkös kamra nyílik. A szoba egyik külső sarkában a T-vel jelzett kemencét látjuk, aminek szája minden valószínűség szerint a gádorra nézett (41. kép). Herman Ottó érdeklődött a pinceházak keletkezésének idejéről, körülményeiről is, s információit így összegezi: „A nép a legegyszerűbb, süllyesztett alakot, mely már kis távolságról sem vehető észre, a török időkből származtatja, amikor a nép a portyázó pogány elől megbújt". A magunk kutatásainak eredményei megerősítik Herman Ottó megállapításait a barlanglakások típusairól. Ezek egyes példái még századunk derekán is megfigyelhetők voltak. Ki kell azonban egészítenünk a típusok sorát olyanokkal, amelyek a déli csoportban fedezhetők fel és újabb keletkezésűek. A két csoport természeti körülményei sem azonosak, csak fekvésük hasonló. Mindkét területen a barlanglakások ajtaja nyugat felé tekint, kivéve a déli sor egy részét, ahol egy mellékvölgyben a lakások déli fekvésűek. Az északi csoport enyhén lejtő, lankás domboldalon, több sorba rendezve terül el, ahol nincs függőleges sziklafal, így az üregek a terepszintnél méÜ3