Benkő Sámuel: Miskolc város történeti-orvosi helyrajza (Borsodi Kismonográfiák 2. Miskolc, 1976)
test térfogatának megváltoztatására) című értekezésében kifejt, a víznek borral való keveredésére alkalmazva hozzásegít-e valamit a borban jelen levő víz leleplezésére? XVII. § A PEZSGŐ (LE CHAMPAGNE) KÉSZÍTÉSÉNEK MÓDJA 20 francia meszely fehér nyírfából kora tavasszal gyűjtött nedvet 6 font fehér cukorral föl kell főzni tiszta és jó nagy edényben. Közben a habját gondosan szedjük le egy tömör nagy lyukas kanállal és a főzetet sűrítsük egynegyedére, továbbá az így megfőzött anyagot, ami még közepesen meleg, szűrjük át kettős vásznon, vagy tiszta szőrből készült szűrőn, amit csak erre a célra használnak, hogy így a seprőjét tökéletesebben elkülönítsük. Midőn kihűlt, tegyünk hozzá három rendes kanál friss, meleg élesztőt, vagy söralját és adjunk hozzá öt francia meszely nemes, fehér bort, és tíz, karikába vágott citromot. Akkor öntsük át hordóba vagy edénybe, hogy erjedjen, és a seprője leülepedjék, jól zárjuk el a nyílását és hagyjuk ott egy hónapig. Aztán osszuk szét palackokba és ne töltsük meg egészen, nehogy szétvesse őket a szénsav, légmentesen zárjuk le és szurokkal dugjuk be; a teljes kiforrásnak az lesz a jele, ha a palack alján semmi seprő nem látszik. Ez a bor hasonló lesz a campagniaihoz, és annál inkább ajánlható, mivel a nyírfa nedve magába véve felüdít, a vért tisztítja, a szomjat oltja. XVIII. § HIPPOCRATESI BOR Cardamomumból és cédrusbalzsamból vegyünk egyenlő arányban fél-fél unciát; továbbá egyenlő arányban 2 uncia szárított koriandermagot, szerecsendiót és gyömbért: megtörve tegyük bele, és ez álljon nyolc óra hosszat egyenlő arányú, 4—4 francia meszely aszúborban és rendes borban, aztán adjunk hozzá másfél meszely édes tejet, végül szűrjük le és egy font kandiszcukorral édesítsük. XIX. § A MISKOLCI LEVEGŐ TERMÉSZETÉRŐL Amiként ez a három dolog: levegő, életmód, és az élelem jellege országonként, városonként, vidékenként változik, ugyanúgy különböző a lakosok vérmérséklete, és némiképp a vérmérséklet változása szerint kell az orvosnak a gyógyítás módját is változtatnia, máskülönben az orvosi gyakorlatban számtalan hibát követünk el. Ezért a kiváló Baglivius arra buzdította a vidékek egyes orvosait, írják meg környezetük történetét, beszéljenek a levegőről, a vízről és a vidékekről, azaz a folyókról, tavakról és forrásokról, a dombokról, sík-