Dobosy László: Várak, várhelyek és őrhelyek Ózd környékén (Borsodi Kismonográfiák 1. Miskolc, 1975)

1. kép. Az ózdi járás várhelyei, őrhelyei elmondásuk alapján kellett azt megkeresnem. Ezután, gyakran újabb hely­színi bejáráskor fogtam hozzá a tapasztalatok feljegyzésére, leírására. Ahol falmaradványok, árok, sánc volt, ott viszonylag gyorsabban ha­ladtam a leírással. Nem kellett sok időt fordítani a helyszín azonosítására. Csupán a mérethűség, a méretek megállapítása, a helyes vázlatok készí­tése okozott nehézséget. Többször hiányzott a mérőeszköz, vagy ha volt is, egyedül nehezen tudtam azt elvégezni. Ezért rátértem a becsült, kö­rülbelüli vagy lépésekkel megállapított adatok gyűjtésére azzal az elgon­dolással, hogy később mérőeszközökkel pontosítom az adatokat, ha majd az egész járást bejártam és súlypontozva visszatérhetek egy-egy várhoz. Sajnos ez elmaradt, egészségi állapotom miatt. Így e közlésben csak becsült méretadatokat ismertetek. Azokat a várhelyeket, ahol semmilyen nyomát nem találtam az erő­dítésnek vagy épületnek, többször is, különböző napszakban felkerestem, hogy a változott megvilágítás mellett vagy a mezőgazdasági művelés alatt levőknél a szántási idő után legalább a talajelszíneződést meg­figyelhessem. Az így összegyűjtött anyagot három részre csoportosítva ismertetem. 1. Azokat, amelyiknél falmaradványokat, védőárkokat vagy sáncot talál­tam, részletesen leírtRm. Községek szerinti ABC-rendbe szedve ismerte­tem, helyszíni vázlattal vagy fényképpel mutatom be. 2 Ahol semmilyan erődítésre mutató nyomra nem akadtam, azokat szintén községenként, igen röviden, főleg a helyének megjelölésére szorítkozva írom le. 3. A harmadik csoportban az őrhelyeket csak lelsororlom, minden ismertetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom