A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

Szirmabessenyőn és Miskolczon rendes barbár pénzek, Fülöp érmeinek utánzatai kerültek napfényre. — A megye alsó, sík részéről leleteket nem ismerek. Az Eger vidékéről előkerült s a Bartalos Gyula gyűjteményében levő kelta pénzekről vagy római dénárok barbár utánvereteiről a legnagyobb sajnálatomra nem tudtam hírt kapni s azok tudomásom szerint még ismertetve nem lettek. Ez a mezőkövesdi pénz egymagában minden más lelet és támogató adat hiányában semmiféle bizonyító erővel nem bír. (M.-Kövesdről ugyan igen szép kelta agyagedények kerültek a Borsod Miskolczi Múzeumba; a délre eső híres szihalmi őstelep felsőbb rétegeiben pedig szintén fordultak elő vaskori régiségek.) Innen délre, vagy délkeletre eső kelta régiségleletről nincsen tudomásom. Vegyük elő már most a térképet. A megjelölt lelőhelyek, a földvárakkal és erődítésekkel körülveszik a Bükköt s mint e y védő határvonal állanak a síksággal szemben. A leletek ma ezt a képet mutatják és természetes is, hogy a kelta népek igyekeztek a biztonságot nyújtó dombos és halmos vidéket megszállani, s az őskori földvárakat birtokukba venni. Az is bizonyos, hogy e határvonalon túl kotinus pénz nem került eddig felszínre. Ez időben a Tisza mente sem lehetett ingoványos, mert már az őskorban is több települő hely volt e vidéken, s általában a megye alsó sík része gazdag őskori leletekben, Például Tiszakesziben, tehát a Tisza medre melletti téren, nagyon sok őskori, sőt népvándorláskori régiségeket ásott ki Gálffy Ignácz, múzeumbizottságunk elnöke. A síkot tehát vagy egy más néptörzsnek kellett lakni, mert az alsóborsodi gazdag lelőhelyek bizonyára kelta régiségekben sem szűkölködnének, ha a kelták a síkot is lakták volna; vagy egyáltalában lakatlan volt ezen időben. A Duna-Tisza közét a szarmata-jazig népség lakta. A történetírás tanúsága szerint a kvádok szomszédai voltak, de úgy, hogy a kotinusok e két néptörzs közé voltak ékelve s mint ismeretes, a kotinusok mind a két néppel barátságos jó viszonyban állottak, és ellátták eket fegyverekkel. A kotinusok és a szarmata-jazigok tehát szomszédok voltak, ez a földrajzi elhelyezkedésből s a leletekből kétségtelenül megállapítható. A határ azonban pontosan nem mutatható ki, de feltétlenül itt, a mi vidékünkön kell keresni. Nagy Géza azt mondja, hogy: a jazigok megszálták a Tisza jobbparti vidékét, a felső Tisza mente pedig kiesett a Csörsz-árok védelmi vonalából. Ha a Csörsz-árkot tényleg a jazigok készítették a kvádok ellen, akkor az imént említett vidéket sem hagyták volna védtelenül. És íme, a Vácztól Ároktőig húzódó főárkon kívül találunk itt egy „hosszan elnyúló régi sánezot Füzesabonytól Sajószentpéterig", tehát közvetlen bekerítve a Bükköt, a síkság felé eső részén és azonkívül még egy másikat Ároktő községtől szintén Sajószentpéterig. Ezekkel tehát a Tisza baloldali része s a síkság a Bükk hajlása szerint Sajószentpéterig védve lett volna. Ha még figyelembe vesszük a Bükk szélein emelt s a kotinusok által bizonyára felhasznált őskori földvárakat, talán nem látszik merésznek az a föltevés, hogy ennyi védelmi készség bizonyára csak két nap földjének határvonalát jelezheti. (Erre a hadászati szempontból igen fontos körülményre már Szendrei János rámutatott Miskolcz város története czímű könyvében.) Régiségleletekkel ezt a föltevést ezidőszerint még nem igazolhatjuk, de a szihalmi földvár felső rétegeiben talált csonteszközöket Szendrei hajlandó a szarmata-jazigoknak tulajdonítani, s ha azt látjuk, hogy a kotinusok és szarmata-jazigok földje közötti, mindkét részről védett területen sem kelta pénz, sem kelta régiség nem fordul elő, legalább azt konstatálhatjuk, hogy a kotinusok a Bükk dombos oldalain lejjebb, a sík rész felé nem terjeszkedtek, így a kotinusok délkelet felöli határúnak, — ezidőszerint — a Bükköt jelölhetjük meg.